Felújítják a Mór és Dad közötti utat

MTI/iho   ·   2013.10.04. 10:55

A térségi összekötő utak felújításának programjában megkezdték a Mór és Dad közötti, 16 kilométeres útszakasz felújítását, a fejlesztés összesen több mint 2 milliárd forintos európai uniós támogatásból valósul meg 2014 nyaráig – közölte az infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Bokodon, a beruházás indító sajtótájékoztatóján.

Völner Pál hozzátette: a Fejér megyei Mór és a Komárom-Esztergom megyei Dad közötti mellékút felújítása során a teljes szakaszon megerősítik a burkolatot, a szükséges helyeken a pályaszerkezetet teljesen kicserélik. Megújul az út vízelvezető rendszere, a forgalomtechnikai berendezések, valamint elvégzik az országos közúti csomópontok korrekcióját.

A felújítással érintett szakaszon több új, szabványos autóbusz-megállót létesítenek, a meglévőket felújítják. A beruházás Mór, Pusztavám, Bokod és Dad összesen több mint 20 ezer lakójának teremt jobb körülményeket.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai úthálózat 287 kritikus helyszínén, 530 kilométeren indít nagy felületű, külön engedélyhez nem kötött burkolatjavítási programot, 33 milliárd forint ráfordítással – mondta Völner Pál.

(forrás: Google)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek