Ferihegy torony, 12 perc szünet

iho   ·   2013.10.19. 08:16

Az AIRportal.hu azután érdeklődött a magyar légiforgalmi irányítást ellátó szolgálatnál a kialakult helyzetet illetően, hogy internetes radarkép alapján észlelte, néhány Budapestre érkező légi járat várakozásra kényszerült a légtérben. Ezt követően a HungaroControl Zrt. kommunikációs igazgatója útján az alábbi tájékoztatást küldte:

„2013. október 18-án a repülőtéri irányítótorony elektromos ellátórendszerének egy részében, egy elektromos kábel kiépítése során rövidzárlat keletkezett. A HungaroControl Zrt. szakemberei haladéktalanul hozzáláttak a hiba elhárításához, melynek során folyamatosan ellenőrizték a rendszereket. Az eset következtében 12:05 perckor 12 percre korlátozták a gépek fel és leszállását, ami összesen 6 légi járművet érintett. Az irányítás zökkenőmentes Ferihegyen.

A toronyból a repülőtér légi és földi forgalmának irányítása folyik. A torony szolgálat fő feladata a le- és felszálló repülőgépek, a repülőtér közvetlen környezetében közlekedő légi járművek, valamint a repülőtér forgalmi területein működő földi, és légi járművek irányítása" - áll a HungaroControl tájékoztatójában.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Százéves a magyar kereskedelmi légiközlekedés

iho/repülés   ·   2023.12.07. 15:30

A Közlekedéstudományi Egyesület Légiközlekedési és Általános Közlekedési Tagozata a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen emlékezett meg a százéves magyar kereskedelmi légiközlekedésről a Polgári Repülés Világnapjának előestéjén.