Földre kényszerítették az amerikai nagykövet gépét

Kelecsényi István   ·   2015.04.24. 18:19
cim

A C-12 Huront elfogták a Gripenek <be>(A szerző felvételei)

Coleen Bell az USAF C-12 Huron (a Beechcraft Super King Air katonai változata) fedélzetén tette meg az utat a Liszt Ferenc repülőtérről Kecskemét irányába, amikor két JAS-39C harcászati repülőgép a levegőben elfogta, és az LHKE jelzésű repülőtérre kísérte. A kecskeméti betonon Hende Csaba hadügyminiszter mellett Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Haderőnem főnöke (parancsnok helyettes), és Ugrik Csaba dandártábornok az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, bázisparancsnoka fogadta.

A fogadás után az attasék társaságában egy órás tárgyalás zajlott a magyar–amerikai katonai repüléssel kapcsolatos szakmai kérdésekről. Szóba került a V4-es uniós harccsoportban vállalt, a közvetlen légi támogatást (CAS) érintő magyar szerepvállalás, illetve általában véve a teljes Gripen-program, hiszen utóbbi úgy kiképzési, mint a fegyverzetet érintő kérdésekben sem képzelhető el az Egyesült Államok segítsége nélkül. Itt említendő, hogy jelenleg is vannak amerikai pilóták Kecskeméten, tanácsadói minőségben.

Készültségi Gripen, a szárnyak törővégén éles AIM-9 rakéták

Ugyanígy rendkívül szoros az együttműködés a 2014. október 4-e óta az olaszokkal közösen, Szlovénia felett végzett légtérrendészeti tevékenységben, valamint a balti államok légtereinek szeptemberben 15-én kezdődő és december 31-ig négy hónapon keresztül történő biztosítási kérdésekben. A Balti Légtérrendészeti missziót a Kanadai Légierő CF-118 (F/A-18) és a németek Eurofighter repülőgépeivel közösen hajtja végre a MH59/1 Puma század négy repülőgéppel.

A tárgyalás után az amerikai nagykövetasszony megtekintette a 39. oldalszámú Gripen Charlie együléses harci repülőgépet, sőt be is ült a pilótafülkébe. Ugrik tábornok, aki repüli a típust rövid ismertetést tartott a Gripenről.

A C-12 Huron a kecskeméti landolás után

A bázison a nagykövet fogadásától függetlenül a napi kiképzési program zajlott. Két géppár JAS-39 is a levegőbe emelkedett és szimulált támadást hajtott végre Győr városa ellen, amelyet tábori foglalkozás keretében a 12. Arrabona Légvédelmi rakétaezred Kub és Mistral komplexumai védelmeztek.

A bázison tartózkodik további a Török Légierő egyik C-160 Transall szállító repülőgépe, amely hajtóműhibával, vitorlába állított légcsavarral szállt le tegnap Kecskeméten. A repülőgép hajtóműveit ma is javították, és Németországból a Luftwaffe egyik Falcon szállítógépe is hozott szerelőket.

Coleen Bell kívácsian mászik fel a Gripen fülkéjébe

Coleen Bell a Gripen megtekintése után Hende Csabával sajtótájékoztatót tartott, amelyen kiemelték a további együttműködés folytatását. Újságírói kérdésre a magyar hadügyminiszer kijelentette, hogy helikopterek ügyében a beszerzés pénzügyi forrását kell biztosítani, addig nem indulhat el a már elkészített beszerzési eljárás. (Ez a szerző véleménye szerint rossz kifogás, mert nem a forrást kell biztosítani, hanem csak meg kell jelölni a beszerzési eljárás indításakor, tehát gyakorlatilag egy forint forrásnak sem kell rendelkezésre állni az eljárás elején. Hende Csaba viszont végzettségét tekintve jogász és nem közbeszerző.)

A régi kor emlékére MiG-29 orra, és a lerohadt török Transall svanca

Ismét elhangzott, hogy a mentők, rendőrség és a honvédség igényét közös bázison kell kezelni, pedig néhány hónapja még két fajta (kis és közepes) helikopterben egyeztek meg az érintett tárcák, hiszen a rendőrség, a mentők feladatai más paraméterekkel rendelkező forgószárnyast igényelnek, mint a hadsereg. Természetesen azonos gyártó, hasonló pilótafülkével rendelkező helikopterei könnyítik a kiképzést, átképzést, valamint a hasonló műszaki megoldások a kiszolgálást is.

Sajtótájékoztató

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.