Harmincéves az óriásdenevér

iho/repülés   ·   2019.07.17. 17:00
denever30_0

Szakértők véleménye szerint a B-2A Spirit-flotta a világ jelenlegi legmodernebb, legnagyobb túlélőképességgel rendelkező bombázógépe. A függőleges vezérsíkok hiánya, a „csupaszárny” kialakítás, a különleges, radarsugarakat szétszóró festés mind-mind segít abban, hogy egy nagyon gonosz kinézetű, óriás denevérre vagy rájára emlékeztető, négy hajtóműves óriás nézzen szembe velünk a fényképeken.

A gépet még a hidegháborúnak megfelelően tervezték. Elsődleges feladata a nukleáris csapásmérés volt a számára kijelölt, kiemelt fontosságú szovjet célpontok ellen. Ehhez persze a légvédelmi rendszereket kicselező kialakítás kötelező elem volt. A számítástechnika fejlődése és a modellezéshez használt számítógépek nagyságrendekkel nagyobb teljesítménye miatt a csupa szöglet, sík lapokból „összerakott” F-117 Nighthawkhoz képest már sokkal áramvonalasabb, lekerekített formákat is ki lehetett alakítani a géptesten.

Az első gép a kaliforniai Palmdale-ben 1988 novemberében készült el és 22-én megtörtént az első, nyilvános bemutatása is. Érdemes megjegyezni, hogy elfelejtették letiltani a légteret a bemutató idején a repülőtér felett, így egy Cessna 172-es fedélzetéről remek fényképek készültek Bill Hartenstein fotóriporternek köszönhetően – a biztonságért és a gép titkosságáért felelősök őszinte, őrjöngő haragjára. A teljesen legális képek az ismert Aviation Week & Space magazinban jelentek meg.

A szükséges földi tesztelések, majd a gurulópróbák után kerülhetett sor az első felszállásra a következő év júliusában – amely egyben egy átrepülés is volt az Edwards Légibázisra. A berepülési program megfelelően haladt, így 1993. december 7-én már át is vehette az első B-2A Spiritet az amerikai légierő. Az úttörő példány a Whiteman Légibázisra került, mely a mai napig a típus „fészkének” számít, köszönhetően az itt dolgozó 509. bombázó ezrede 13. és 393. századnak. Egy gépet a mai napig tesztelésekre használnak az Edwardson, a 412, tesztrepülő ezred kötelékében.

A B-2A-k éles bevetéseik során, természetesen csak hagyományos bombákkal felszerelve, részt vettek a Koszovó, majd Afganisztán és Irak, és nemrég Líbia felett is, támogatva az amerikai és szövetséges erők harcait. Érdemes megjegyezni, hogy ők jártak első amerikai gépként Afganisztán felett a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően, egyben a feljegyzett, leghosszabb, 44,3 órás műveleti repülés címét is begyűjtve.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.