Három napig egyfolytában a levegőben: a Tupoljev ANT-25 története
A szovjet nagy hatótávolságú, bombázóként is számba vett kísérleti repülőgép 1933-ban emelkedett először a magasba. Napokig volt képes a levegőben maradni, de lomhának bizonyult, manőverezni sem tudott, ezért mindössze két példányt építettek belőle.
A Tupoljev ANT-25 a Szovjetunió kísérleti repülőgépe volt, és az ország nagyságának, erejének, végső soron a szockom-rendszer fölényének igazolására rekordok felállítására szánták. A Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsa ajánlása alapján tervezett alkalmatosság nagy távolságok megtételére volt hivatott. Az 1931. december 7-én kihirdetett döntés alapján a projektet a Központi Aerohidrodinamikai Intézet Kísérleti Repülőgép Tervezési Osztályán Pavel Szuhoj és tervezőközössége kapta, a munkát az Andrej Tupoljev vezette tervezőiroda felügyelte.
Az ANT-25 első prototípusa 1933. június 22-én hajtotta végre szűzrepülését a híres berepülőpilóta, Mihail Gromov vezetésével. A nagy felületű, nagy fesztávú, nagy oldalviszonyú, de egymotoros elrendezésű monoplán esetében a légellenállás csökkentésére félig behúzható futóművet alkalmaztak. A gép felületét nagy szilárdságú hullámlemezzel borították, a fellépő súrlódási tényező csökkentésére a külső felületet lakkozott textillel burkolták. A gépet háromfős személyzet kezelte.
Alig több mint egy évvel később, 1934 szeptemberében (ekkor már repült Tupoljev gigásza, a legendás Makszim Gorkij, az 1930-as évek legnagyobb repülőgépe, a nyolcmotoros ANT–20) a második prototípus ANT-25-ös a nagyobb, 860 helyett 1250 lóerő teljesítményű M-34R motorral már 75 órát töltött a levegőben. Bár az út során 12 411 kilométert tettek meg a Szovjetunió európai légterében, a hurokrepülés világrekordját nem sikerült felállítani, mert a moszkvai visszaérkezés előtt kifogyott a gépből az üzemanyag, a kör így nem zárult be… A típus hosszútávú repülési hajlama mindenesetre bebizonyosodott, és a következő etapban az Északi-sarkon át Amerika, az Egyesült Államok lett a kitűzött cél. A Moszkva melletti selkovói légibázison egy négy kilométer hosszú, lejtős beton futópályát építettek, innen rugaszkodott az irdatlan távolságnak 1935. augusztus 3-án kora reggel az ANT-25-ös (a nyolctonnás felszállótömeg mintegy felét az üzemanyag tette ki). Az első ötven kilométeren a nagy terhelés miatt a repülőgép csak nagyon lassan gyűjtötte a magasságot, és mindössze ötszáz méterre emelkedett. Ezután folyamatosan, 165 kilométer/órás átlagsebességgel kapaszkodtak egyre magasabbra, ám körülbelül kétezer kilométer megtétele után olajszivárgás miatt, még szovjet területen kényszerleszállást kellett végrehajtani. Az eset a politbüró, a Szovjetunió legfőbb államhatalmi intézménye elé került – ez egyik pilóta. a lengyel származású Zigismund Levanevszkij a hibáért Tupoljevéket tette felelőssé, kijelentve, hogy egymotoros ANT-25 alulteljesített. Úgy tűnt, itt ért véget a repülőgép története...
A másodpilóta Georgij Bajdukov azonban egy másik legendát, Valerij Cskalovot javasolta egy következő rekorddöntő kísérlet főpilótájának. Cskalov, aki elsősorban vadászpilóta volt, viszonylag kevés navigációs ismerettel, eleinte húzódozott a feladattól, de végül kötélnek állt; Cskalov tekintélye meggyőzte Sztálint, aki engedélyezte a repülést. Ilyen előzmények után indult el 1936. július 20-án a második protó ANT-25-ös az Északi-tenger felett repülve Kamcsatka felé. A jegesedés miatt azonban az eredeti cél Petropavlovszkig nem jutottak el, mert az Amur torkolatvidékén, Udd-szigetén kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Addig repülve, 56 óra 20 perc leforgása alatt, 9374 kilométert tettek meg. A bravúros teljesítmény világszerte feltűnést keltett. Augusztusban, amikor az időjárás kedvezőbbre fordult, a legénység visszafelé is megtette az utat, ám ennek előtte a szigeten fából készült futópályát ácsoltak a gépnek, hogy az a levegőbe tudjon emelkedni… A visszaút során az ANT-25-ös Habarovszkban, Csitában, Krasznojarszkban és Omszkban szakította meg útját. A közönség lelkes fogadtatásban részesítette a gépet és személyzetet – ahogy a Pravda írta, „Sztálin hős sólymait”.
Egy évvel később, 1937. június 18–20. között, a hírverést kihasználva Cskalovval a főpilótai ülésben a repülőgép Moszkvából az Északi-sark felett repülve San Francisco felé vette az irányt; bár addig nem, csak Porlandig, majd a kevés üzemanyag miatt visszafordulva Vancouverig jutottak el, a 63 óra 25 percig tartó út során 9130 kilométert teljesítettek. A repülés emlékére 1975-ben obeliszket állítottak a vancouveri Pearson-repülőtéren. Ám még ennyi sem volt elég az elismerő nemzetközi visszhangra áhítozó Moszkvának, a következő hónapban, ugyanezen az útirányon haladva a másik ANT-25-ös az Egyesült Államok és Mexikó határáig, San Jacintóig repült. Azért csak addig, mert tovább nem volt engedélye – a leszálláskor még annyi üzemanyag lötyögött a gép tartályaiban, amennyivel Panamáig jutott volna el. Ám az ismét Gromov vezette gép így is abszolút távolsági világrekordot (10 148 kilométer) állított fel.
Később az ANT–25-ön alapuló kísérleti repülőgépeket terveztek, és ezek egyikével indították volna 1941 júliusában a Föld körülrepülését, ám a vállalkozást az egy hónappal korábban meginduló német támadás meghiúsította. Mivel a nagy, 34 méter szárnyfesztávolságú, 87 négyzetméter szárnyfelületű, lassú, legfeljebb 246 kilométer per órás sebesség alkalmas, rossz manőverezőképességű ANT-25 tulajdonságai miatt a vadászrepülőgépek és a légelhárítás hálás célpontja lett volna, ezért katonai alkalmazását elvetették. Végül csak két ANT-25-öt építettek, illetve 1989-ben egy replikát a monyinói repülési múzeumnak.
A szovjetek által felállított rekordot két brit Vickers Wellesley bombázó döntötte meg: az Arthur Wellesleyről, Wellington első hercegéről elnevezett madarak 1938 novemberében Egyiptomból Ausztráliába repültek; megtett távolságuk 11 523,9 kilométer volt…
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
