Hatalmas szaúdi kiképzőgépüzlet

iho/repülés   ·   2012.05.24. 09:00
hawks

Kormányközi szerződés keretében jut Szaúd-Arábia 22 brit gyártmányú, BAE Systems Hawk sugárhajtású kiképzőgéphez és 55 svájci gyártmányú Pilatus PC-21-es légcsavaros-gázturbinás géphez.

A szaudi légierő bemutató kötelékének Hawkja

Rijádnak a korábban beszerzett Eurofighter Typhoon és F-15SA harci gépeihez kell megfelelő számú személyzetet képeznie. A légierő eddig is használt 45 Hawk trénert, de ezeknek a gépeknek az első példányai még 1987–88-ban álltak szolgálatba a sivatagi királyságban. Ugyancsak repül a szaúdi légierő kötelékében a svájci turbopropkiképzők korai változata, a PC-9-es, abból is 47 példány.

A PC-21 egyik protopéldánya

A PC-21-esek szállítása 2014-ben indul, a Hawkok közül az elsők 2016-ban érkeznek a királyi légierőhöz. Az 1,6 milliárd font, vagyis kb. 2,5 milliárd dollár értékű üzlet része 25 kezdő kiképző beszerzése is, így tehát a megállapodás összesen nem kevesebb, mint 102 repülőgépre vonatkozik, viszont ezeknek az alapkiképzőknek a típusa még nem tisztázott. A vételárban benne foglaltatik a szimulátorok és más kiképző kiegészítők megvásárlása, valamint a szaúdi oktatók felkészítésének költsége is.

Kapcsolódó hírek