Hatezer repülőgépmotort kell kijavítani

iho   ·   2013.08.14. 18:00
continental_ntsb-cylinder-heads_cim

Több mint hatezer(!) repülőgépmotort érint az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal javasolt direktívája, amely szerint a Continental 520-as és 550-es modelljeinek egy részén ki kell cserélni a hengerfejeket.

Olyan utángyártott alkatrészekről van szó, amelyeket az Engine Components (ECi) és az Airmotive Engineering nevű cégek hoztak forgalomba, és az FAA jelentése szerint az intézkedésre azután kerülne sor, hogy tömegével történtek hengerfej-törések, illetve nagyon sűrűn fordultak elő repedések és olajfolyások az érintett részegységeken.

Continental repülőgépmotor

A légügyi hivatal két különböző meghibásodás-fajtát említ a dokumentumban, amelyek alapvető okára még nem derült fény, de az FAA a kockázatelemzés után ezt a megoldást, vagyis az igen komoly munkálatokkal járó hengerfej-cserét tartotta a leginkább megfelelőnek. A hatezernyi motorra nézve ez összesen 82,6 millió dollárba kerül.

Mint a tudósításokból kiderül, a közlekedésbiztonsági testület és a légügyi hatóság már sok éve foglalkozik a hengerfejek problémájával, és korábban is születtek már döntések az ügyben, miközben konzultáltak a gyártó cégekkel is. Noha 2009-ben az ECi változtatott a gyártási eljáráson és ezzel csökkentette a hengerfejek anyagfáradási problémáit, még mindig rengeteg motor és rengeteg hengerfej maradt ki a korrekcióból, hangzik az NTSB nyilatkozata.

Egy eltört alkatrész az NTSB fotóján

A gyártó azonban hevesen tiltakozik a tervezett intézkedés, a kötelező csere miatt, és azt állítja, olyan mértékű hengerfejproblémák, mint amilyenekről most döntöttek, más gyártók termékeinél ugyanilyen mértékben fordul elő, a hatóságok mégsem hoztak ilyen intézkedéseket. Az ECi azt állítja, hogy a Titan márkájú hengerfejeivel történő problémák aránya az iparágban a legalacsonyabb. Általában akkor következik be ilyen hiba, ha vagy a pilóta kezeli helytelenül a motort, vagy a motor más meghibásodása okoz fokozott hőterhelést erre az alkatrészre.

A javasolt direktíva két gyártási sorozatot érint, adott esetben a hengerfejeket a direktíva kiadása után 25 üzemóra elteltével kell kicserélni, ugyanakkor megtiltaná hasonló termékek további beépítését a Continental-motorokba.

Kapcsolódó hírek