Helikopter-frász az Északi-tengeren

iho   ·   2013.09.07. 15:30
heli00

Szinte forrnak a közösségi site-ok, 40 ezer ember csatlakozott a „Destroy the Super Pumas” Facebook-oldalhoz, azután, hogy egy ilyen gép augusztus 23-án, nem sokkal leszállás előtt, a tengerbe zuhant, és az utasok közül négy olajmunkás vesztette életét.

Úgy tűnik, hogy a helikopteres szállítással foglalkozó üzemeltetők egyelőre az olajcégek bizalmát sem bírják száz százalékig, de ha a forgószárnyasok nem állhatnak vissza szolgálatba, az komolyan akadályozza az Északi-tenger olajkitermelését – állítja összefoglalójában az Aviation Week. A Pumák repülési engedélyét egyébként a hatóságok az eset után visszaadták, de azzal az ajánlással, hogy a gépeket egyelőre csak kiképzési célokra javasolják használni.

Az idegesség és a típus ellen felháborodás persze nem csak ehhez a balesethez köthető: a három érintett Puma-variáns, az AS322L2 és L3, valamint a modernebb EC225 már korábbi incidensekben is szerepelt, tavaly kettő is történt. Az EC-225-ös kilenc hónapra le is volt tiltva a személyszállító feladatokról, épp az augusztusi baleset előtt állították vissza a szolgálatba.

Egy éven belül három tengeri baleset: az olajmunkások bizalmát nehéz lesz visszaszerezni

A gépeket a tavalyi, szerencsére halálos áldozatokat nem követelő balesetek után alaposan átvizsgálták. Az érintett helikoptereken a hajtómű és a rotor közötti áttételrendszer egyes elemei hibásodtak meg, és hasonló problémára gyanakodnak a legutóbbi, immár négy áldozatot követelő esemény kapcsán is.

A hatósági vizsgálatokon túl azonnal a helyszínre érkezett a korábbi incidensek után alakult speciális helikopter-biztonsági kérdésekkel foglalkozó testület, a Helicopter Safety Steering Group (HSSG), amely első nyilatkozatában azt állította, nincs ok azt feltételezni, hogy valamiféle eredendő mechanikai hiba lenne a balesetek hátterében. Hasonlóan bizalmat szavazott a Pumáknak a brit pilótaszövetség, a BALPA is. Ugyanakkor egyelőre nincs hivatalos magyarázat arra sem, miért is következett be a legutóbbi katasztrófa, az olajmunkások szervezetei pedig leszögezték, a dolgozók nem bíznak a típusban a tavalyi és az idei események után.

A helyzetet bonyolítja, hogy a HSSG hiába érvel azzal, hogy a mostani balesetben érintett típus reduktora, áttételrendszere alapvetően eltér a másik két variánstól, az olajmunkások nem tesznek különbséget Puma és Puma között.

Két érdekes fotó-felhívás a Facebook-oldalról: az egyik a Pumák ellen...

Ami a mostani esetet illeti: a gép a Shetland-szigetek legdélibb csücskénél esett a tengerbe, csak percekkel azelőtt, hogy leszállt volna a Sumburgh repülőtéren. A megközelítés rendben haladt, de három perccel földet érés előtt a gép levegőhöz viszonyított sebessége váratlanul lecsökkent, és a helikopter gyors süllyedésbe kezdett. A Puma normál pozícióban érte el a víz felszínét, de utána felfordult, a hullámok pedig a gép testét a part menti sziklákhoz csapták és össze is törték. A két pilóta és az utasok közül tizenketten megmenekültek, az eltűnt négy ember közül háromnak hamarosan megtalálták a holttestét, a negyediket az összetört gépben lelték meg. A roncsokat kiemelték, a fedélzeti adat- és hangrögzítők a vizsgálók rendelkezésére állnak.

A baleset után egyes kitermelő cégek azonnal hajókat mozgósítottak a szükséges személyzetváltások lebonyolításához, mások pedig meghosszabbították a platformokon a szolgálatot, hogy csak később kelljen cserélni az embereket. Azonban nem kevesebb mint 12 ezer olajmunkás mozgatásáról van szó. A forgószárnyasokkal a személyzetcsere órák kérdése, a hajókkal ugyanezt napok alatt tudják csak teljesíteni, ráadásul a hajók kikötése a platformokhoz éppen olyan kockázatos manőver, mint a helikopterek leszállása.

...a másik a Sikorsky mellett

Ennek ellenére az érintettek, úgy tűnik, a hajók mellett állnak ki. A Super Pumák kivonását követelő oldal bejegyzéseiből kiderül, az olajmunkások egy része egyszerűen megtagadja, hogy bármilyen helikopterrel menjen vissza a platformjára, egyikük azt írta: utoljára a baleset miatt hajóval jutott vissza a szárazföldre, élete legkellemesebb átkelése volt ez a fúrótorony és a part között. A közösségi oldalon a beírók egy része azt követeli, alakuljon külön szervezet a helikopterek letiltásának elérésére.

Hogy még érdekesebb legyen a helyzet, az oldalra bejelentkezett a konkurencia, a Sikorsky az S92-est ajánlja az olajosok figyelmébe, amely az amerikai gyártó állítása szerint ötszázezer órát repült komolyabb esemény nélkül. De ugyancsak itt olvasható bejegyzések szerint ez sem igaz, az S92-esnek is voltak reduktor-hibái.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, második nap

iho/vasút   ·   2024.09.26. 13:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.