Hétfő estétől egy vágányon újraindul a vonatközlekedés Újfehértó és Hajdúhadház között

MTI   ·   2023.05.15. 21:22

Az este kilenc óra után közlekedő vonatok már a teljes viszonylaton közlekednek, az utasoknak nem kell pótlóbuszra átszállniuk.

A várhatóan június első feléig tartó teljes helyreállításig azonban napi két kora reggeli és két délutáni vonat nem közlekedik Debrecen és Nyíregyháza között, a többi vonat esetében öt-tíz perces késések előfordulhatnak – jelenti az MTI. A Volánbusz párhuzamos járatain keddtől már nem fogadják el a vasúti jegyeket és bérleteket.

Május 7-én siklott ki egy vasérccel rakott tehervonat kilenc kocsija Újfehértó és Hajdúhadház között, a Hajdú-Bihar vármegyei Téglás közelében. A tehervagonok egy része felborult és járhatatlanná tette a pályaszakaszt. A helyreállítási munkák során több mint 250 vasúti szakember dolgozott a kisiklott teherkocsik visszaemelésén, a kevésbé sérült vágányszakasz, a felsővezeték-rendszer és a biztosítóberendezés javításán.

A munkálatok ezután a komolyabban megsérült másik vágány rekonstrukciójával folytatódnak, várhatóan több héten át. Az előzetes becslések alapján a műszaki mentés és a vasúti pálya helyreállításának költsége meghaladja az egymilliárd forintot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.