Katonai repülésbiztonság: a kulcs a sok repülés

iho   ·   2014.02.04. 12:00
cim2

Repülésbiztonsági szempontból sikeres évet zárt a kecskeméti katonai repülőbázis – hangzott el azon a tanácskozáson, amelyen a légierő parancsnokai, mérnökei, technikusai és az együttműködő társszervek szakemberei gyűltek össze Kecskeméten. A konferencián részt vett többek közt Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Sáfár Albert dandártábornok, a légierő haderőnem főnöke és Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka is.

(Fotó: Kelecsényi István)

A Bács-Kiskun megyei portál összefoglalója szerint a megjelenteket Ugrik Csaba ezredes, a házigazda kecskeméti repülőbázis parancsnoka tájékoztatta az elmúlt kiképzési évben, a repülések biztonságának növelése érdekében tett intézkedésekről. Beszámolt többek közt a Gripenek és az An-26-os szállítógépek üzemeltetése során nyert tapasztalatokról, a hajózók és a repülőműszakiak létszámáról, szakmai felkészültségükről, képzésük és továbbképzésük lehetőségeiről is. Tájékoztatójának részletességét jellemzi, hogy nem csak a bázis alegységeinek, részlegeinek a tevékenységét értékelte, de még a szakácsoknak is megköszönte az elmúlt évben végzett munkáját.

– Emberéletet veszélyeztető repülőeseményünk nem történt, gépeink javíthatatlan sérüléseket, meghibásodásokat nem szenvedtek. Meggyőződésem, hogy repülésbiztonsági szempontból 2013 azért lehetett ilyen sikeres, mert a bázis minden munkatársa a legjobb tudása szerint végezte a feladatát. A siker a közös munka eredménye, mert a saját szakterületén mindenki egy láncszem a nagy rendszerben. A konyhai dolgozóktól kezdve a műszakiakon, a repülésirányítókon át a pilótákig, mindenkinek a munkájára szükség volt ahhoz, hogy ne következzen be valamilyen szerencsétlenség – hangsúlyozta Ugrik ezredes.

– Bár a kétfokozatú értékelés alapján „megfelelő” szintet értünk el, ennek ellenére „nem ülhetünk a babérjainkon”. Feltétlenül gördülékenyebbé kell tennünk például a szakágak, a szakterületek közötti információáramlást, hatékonyabban kell kihasználnunk az úgynevezett bejelentő rendszerünk kínálta lehetőségeket, s a napi munka megszervezésében is rejlenek még tartalékaink hangsúlyozta a parancsnok.

Ugrik Csaba arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mi szolgálná leginkább a repülés biztonságának a fokozását, gondolkodás nélkül rávágta: a repülés. – Hasonlít ez a 22-es csapdájához: minél többet vagyunk a levegőben, annál biztonságosabban érezzük magunkat fent, a műszakiak pedig egyre nagyobb rutint szereznek a gépek kiszolgálásában. Viszont a nagy számok törvénye alapján minél többet vagyunk a levegőben, annál többet és többeknek kell dolgozniuk, így nagyobb az esélye egy, a repülés biztonságát veszélyeztető esemény bekövetkeztének – mondta a bázisparancsnok.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.