Közeli találkozás: kisbolygó süvít el a Föld mellett

iho/repülés   ·   2011.11.02. 19:00
YU55_cim

A 2005 YU55 jelzésű égitest kedden 202 ezer mérföld távolságra közelíti meg bolygónkat, vagyis közelebb lesz, mint a Hold. De hamarosan tovább repül és eltűnik az űr sötétjében. Mindenesetre ez lesz három évtized óta a legközelebbi találkozás egy ilyen kisbolygóval.

A YU55 1300 láb széles, vagyis durván négyszáz méter körüli a nagysága, szénszínű, és több a megjelenésében a tudományos kihívás, mint a veszély. A NASA és az ugyancsak amerikai Nemzeti Tudományos Alap péntektől kezdve tartja állandó megfigyelés alatt az aszteroidát, radarteleszkóppal és más eszközökkel próbálják feltérképezni a felszínét, és megállapítani, milyen anyagok alkotják.

A NASA animációja a kisbolygó áthaladásáról

Aszteroidákat megfigyelni nem annyira ritka esély, júliusban a NASA mesterséges holdja a Mars és a Jupiter között mozgó Vesta kisbolygót közelítette meg, amely azonban jóval nagyobb, 330 mérföld átmérőjű, ilyen közel hozzánk azonban legközelebb 2028-ban jön hasonló égitest. Ugyanakkor a szakértők egyike elismerte, azért is fontos minél többet tudni róluk, hogy alaposabban felkészülhessünk rá, ha az egyik mégis el akarna találni minket.

Kapcsolódó hírek