Légiközlekedés: váratlanul gyenge visszatérés

iho   ·   2020.07.29. 12:00
cim

A légiközlekedés csak 2024-ben érheti el ismét a tavalyi szintet – hangzik a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) eddigieknél pesszimistább előrejelzése, azután, hogy a júniusi utaskilométer-teljesítmény 86,5 százalékkal volt alacsonyabb a 2019-es adatnál, az év második felére a korábban jósolt 55 százalékhoz képest 63 százalékos lesz a visszaesés.

Az IATA vezető közgazdásza szerint, ami javulás adódott, az szinte teljes egészében az amerikai és a kínai belső forgalomnak volt köszönhető, a telítettségi arány (load factor) minden idők legalacsonyabb értékét mutatja, belföldön 62,8, nemzetközi vonalakon épp negyven százalék alatt.

A javulás lelassulásának fő okát Brian Pierce elsősorban az ismét „elharapódzó” zárlatokban látja, amelyeket időnként ráadásul váratlanul vezetnek be, mint például legutóbb a britek által elrendelt 14 napos karantén-kötelezettség a Spanyolországból (vissza)érkező turistákkal szemben. „Ez bizonytalanságot kelt az utazóközönségben” – tette hozzá Pierce, ráadásul miközben az üzleti bizalom emelkedik, ez nem mutatkozik meg az üzleti repülésben, a business-jeteket fenntartó cégek maguk is komoly korlátozásokat vezettek be, és ez is elsősorban a nagy hatótávolságú utazásokra hat.

Maga a jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy miközben a kisebb gazdasági partnerek nagyrészt sikeresen veszik fel a küzdelmet a vírus ellen, épp az Egyesült Államokban a leglassúbb a járvány visszaszorítása. A járvány leküzdése ráadásul épp olyan feltörekvő piacokon késik, amelyek az USA forgalmával együtt a globális légiközlekedés negyven százalékát adják.

Az IATA elnök-vezérigazgatója, Alexandre de Juniac szerint a bizalom helyreállítása azon múlik, mennyire hamar vezetik be, a megfelelő vakcina megjelenése előtt, a gyors, megbízható, kényelmes tesztelési módszereket, szerinte erre néhány héten vagy hónapon belül sor kerülhet. Közben a légitársaságok ugyan megpróbálták növelni a forgalmat, de kevesebb foglalással, és a higiéniás eljárások és az alacsony kihasználtság miatt a költségek növekedésével szembesültek, a cégek még mindig rengeteg készpénzt költenek – tette hozzá a vezető közgazdász.

Juniac hangsúlyozza, a helyzet azt mutatja, továbbra is szükség van a kormányok beavatkozására, a társaságok bizonytalanságát pedig növeli, hogy nem tudni, hogyan alakulnak a jövőben a résidő-rendelkezések. Az IATA az adatok alapján „váratlanul gyengének” minősíti a légiközlekedés helyreállításának jelenlegi periódusát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.