Lezuhant a NASA pókja

MTI   ·   2012.08.10. 08:38

Tesztelés közben lezuhant és felrobbant az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új leszállóegysége, a Morpheus. A leszállómodul a floridai űrközpontban zuhant le három nappal az után, hogy sikeresen leszállt a Marson a NASA Curiosity (Kíváncsiság) nevű marsjárója.

A pókszerű, hétmillió dollárból épített, folyékony oxigénnel és metánnal hajtott landolóegység egyelőre tisztázatlan okok miatt letért a kijelölt pályáról, és lezuhant, roncsai pedig lángra kaptak és felrobbantak. A balesetben senkinek sem esett baja, a roncsokat eloltották - közölték a NASA illetékesei.

A NASA két évvel ezelőtt látott hozzá a leszállómodul fejlesztéséhez, amely a tervek szerint Hold- vagy Mars-expedíciókhoz fognak használni, illetve más bolygóközi kutatásokhoz. Eddig egy daruhoz rögzítve tesztelték, s a NASA szakemberei csütörtökön próbálkoztak az első szabadrepüléssel, de kudarcot vallottak.

Azt mondják azonban, hogy számítottak az ilyen balesetekre, mert előfordulnak a bonyolult űreszközök fejlesztése során.

Kapcsolódó hírek