Száz év magány, ám a minap újra Budapesten landolt egy hidroplán!
A fővárosi próbanapok tapasztalatait légi és vízi területeken egyaránt magasan képzett csapat értékeli ki.
Az Aeropark Repülőmúzeum és az Aeroexpress pilótaképző szervezete már évek óta készíti elő a legendás Gellért-téri hidroplánüzem fenntartható folytatását, most pedig egy Római-parti kikötő meghívására teljesített hagyományőrző próbarepüléseket Budapest egyik legszebb Duna-partján, pont egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után.
Napjaink magyar hidroplánja öt évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, azóta pedig folyamatos vízi üzemet működtet a Duna több pontján, a Tiszán, a Balatonon és hazai víztározókon is. Az eltelt idő alatt felépült Európa egyik legjelentősebb hidroplánpilóta-képző szervezete Magyarországon, amely a világ minden tájáról érkező növendékeit készíti fel a vízi repülésre. Ennek nagy jelentősége van az erdőtüzek elleni védekezés idején, hiszen a leghatékonyabb tűzoltási megoldások mind vízirepülőgépekre épülnek.
Az Aeroexpress-emléktáblával is megjelölt évszázados Gellért téri helyszín már nem közelíthető meg vízi repülőgéppel, a Római-parti leszállások azonban a Magyar Hajózási, Vízisport és Természetvédelmi Egyesület meghívására történtek október utolsó két napján annak érdekében, hogy megvizsgálják egy elérhető budapesti ismeretterjesztő hidroplán-élményprogram megvalósítását. A helyi egyesület tagjai repülős kollégáikhoz hasonlóan hisznek az értékteremtésben: korábban csónakházat és sporttelepet mentettek meg felújítással és újraindítással, részt vettek a strand megvalósításában; az utóbbi időben pedig a gyerekek és felnőttek számára is elengedhetetlen biztonságos vízijártasság oktatását végzi a veterán motoros- és evezős hajók felújítása mellett.
Az Aeropark Repülőmúzeum számos repülős élményprogramot kínál évek óta – a ferihegyi és debreceni Reptérlátogatás programtól kezdve a historikus repülőgép-szimulátorokon keresztül a híressé vált BUD-BUD országjáró sétarepülésekig és az idén 75 éves Li-2 repülőgépekkel végzett hagyományőrző repülésekig. Ez az Európában is egyedülálló bőségű aviatikai programkínálat bővült ki nemrég a hidroplános sétarepülésekkel, amelyre elsőként szeptember végén Győr térségében, a Gönyű melletti Duna-szakaszon került sor, jelentős érdeklődés mellett.

A nemzetközi víziút szakaszon végrehajtott fővárosi próbanapok tapasztalatait légi és vízi területeken egyaránt magasan képzett csapat értékeli ki, amely segít a hazai képesség további fejlesztésében, a nemzetközi versenyelőny megtartásában. A magyar vízirepülés eredményeit ugyanis szorosan követik a szomszéd országok: Belgrádban hidroplánbázis tervei készülnek úszó hangárral, Horvátországban és Ausztriában pedig szintén létrejött egy hidroplánpilótákat képző oktatószervezet – a magyar szakemberek vízi repülési tapasztalata és a technológia azonban jelenleg élen jár Közép-Európában, egyedüliként a közlekedési ágak között.
(fotó: Varga János)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!