Lufthansa: 8000 új munkatárs az idén!

iho   ·   2018.01.10. 12:00

2018-ban a Deutsche Lufthansa AG több mint 8000 új munkavállalót vesz fel. Többségük utaskísérő lesz a Lufthansa Csoport különböző légitársaságainál. Egyedül a Lufthansa, Németország legnagyobb légitársasága, mintegy 2500 utaskísérővel bővíti a frankfurti és müncheni légi csomópontok állományát. A Lufthansa Csoport légitársaságai összesen 4000 új utaskísérő toborzására készülnek az idén, olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Az elmúlt évben a hagyományos álláspályázati folyamat mellett a Lufthansa 11 „utaskísérő-castingot” tartott, ami jelentős érdeklődést váltott ki a célcsoportban. Eddig több mint 4500 jelentkező vett részt a különböző meghallgatásokon, és mintegy 6000 a Frankfurtban rendszeresen megrendezett állásbörzén. A jelentkezők közel egyharmada állásajánlatot is kapott.

Közéjük tartozik Adriana Werner. „Mindig is a Lufthansánál szerettem volna dolgozni” – meséli az ötvenes évei derekán járó új dolgozó, akit tavaly télen a Lufthansa offenburgi utaskísérő-castingján választottak ki a jelentkezők közül. „Nagy álom volt számomra az utaskísérői munka. Először el sem akartam hinni, hogy ennyire szerencsés vagyok” – emlékszik vissza boldogan. A repülés álma Adriana Werner számára valóra vált.

A Csoport más területekre is toboroz. A Lufthansa Technik például 500 főt kíván felvenni különböző helyszínekre. Az Austrian Airlines is 500 fő feletti létszámbővítést tervez az utasfelvételi és a kabinszemélyzetnél, de más üzleti szegmensekben is. 38 ezer munkavállalójával jelenleg a Lufthansa Frankfurt és Hessen szövetségi tartomány legnagyobb munkáltatója.

A fiatalok oktatása különleges jelentőséggel bír a légiközlekedési csoport számára. A 2017/18-as tanévben 250 új belépő kezdi meg a tanulást a Lufthansa Csoportnál 10 oktatási és 30 gyakornoki program keretén belül a szerszámgépészet, a vendéglátás, a szállítmányozás és a logisztikai szolgáltatások területén.

„A Lufthansa továbbra is az egyik legvonzóbb német vállalat, és ideális munkáltató számos álláskereső számára. Tavaly több mint 100 ezer jelentkezést nyújtottak be a www.Be-Lufthansa.com állásportálon. Nagyon büszkék vagyunk erre. Örülünk, hogy az idén több mint 8000 új munkavállalót tudunk felvenni” – nyilatkozta Dr. Bettina Volkens, a Deutsche Lufthansa AG igazgatóságának tagja, valamint jogi és HR-ügyekért felelős vezetője.

Az álláslehetőségekről és a Lufthansa Csoport követelményeiről a www.Be-Lufthansa.com állásportál tájékoztat részletesen. Az „utaskísérő-castingok” mellett kizárólag ezen a portálon keresztül lehet jelentkezést benyújtani a Lufthansához. A Facebookon is érdemes felkeresni az álláskeresőknek szánt „Be-Lufthansa" rajongói oldalt. A www.facebook.de/BeLufthansa címen HR-tanácsadók szolgálnak hasznos tippekkel és válaszolják meg a Lufthansa Csoport által kínált munkakörnyezetre és -feltételekre vonatkozó kérdéseket. A Lufthansánál elérhető oktatási lehetőségeket a blog.be-lufthansa.com oldal ismerteti.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.