Már csak csütörtök éjfélig érvényesek a 2018-as autópálya-matricák

MTI   ·   2019.01.31. 10:38

Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel csak eddig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon. Január utolsó hetében, szerdáig több mint egymillió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, mintegy kétszázkilencvenezer éves országos és hátszázkilencvenezer éves megyei matricát. Megyei matricából két százalékkal, az országosból kilenc százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest. Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.

Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél (motorkerékpárok, személyautók és azok pótkocsijai) az éves országos matrica ára 42 ezer 980 forint, a megyei matrica ára pedig ötezer forint. A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet. A NÚSZ Zrt. a matricák gyors megvásárlásához az https://ematrica.nemzetiutdij.hu/ oldalt ajánlja, ahol kényelmi díjat nem számolnak fel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek