Másodszor is el kellett halasztani a gigarakéta startját

iho/repülés   ·   2022.09.04. 09:00
52319135048_b2acddc60e_o

Irány a Hold, de ha hétfőn sem sikerül a start, akkor októberben lesz a legközelebbi kísérlet. Új űrhajó és a világ eddig legerősebb hordozóeszköze: nincs helye a kockázatnak.

Ismét az üzemanyag-rendszer hibája, szivárgása késztette arra a NASA mérnökeit, hogy a zéró kockázatvállalás jegyében leállítsák és elhalasszák a régen várt Artemis 1 holdrepülés indítását a Kennedy űrközpont híres 39B padjáról, onnan, ahonnan a legtöbb egykori Apollo holdexpedíció hordozórakétája startolt.

A hírek szerint mintegy hét órával a tervezett felszállás előtt észlelték először a hidrogénrendszerben a szivárgást, mint ahogy ugyancsak az üzemanyagrendszer hibája miatt hiúsult meg a start az első tervezett időpontban ezen a héten. Most a visszaszámlálás során többször reménykedtek abban, hogy a tartály felfűtése majd lehűtése rendbe hozza a hibát, de végül is lemondtak a startról.

(fotók: NASA)

A következő kísérlet hétfőn lehetséges, de akkor az indítási ablak mindössze másfél óra, kedden pedig mindössze 24 perc. Ha akkor sem sikerül, akkor az óriásrakétát vissza kell gördíteni az összeszerelő csarnokba és csak októberben történhet meg az indítás. Közben viszont ugyanerről a kilövőállásról indulhat a SpaceX Crew-5 Dragon missziója négy asztronautával az űrállomásra, az Artemis-start annak a hónapnak a végére tolódik.

A NASA óvatossága egyébként tökéletesen érthető, a tét hatalmas. A teljes rendszer új konstrukció: az Apollo űrhajókat és holdkompokat feljuttató Satrurn-V óta a legerősebb hordozórakéta, az SLS (Space Launch System), csúcsán pedig az Orion űrhajó, az európai építésű műszaki modullal.

Az SLS elképesztő, 95 tonnányi hasznos terhet képes alacsony földkörüli pályára emelni, a Hold felé pedig 46 tonnás eszközt tud gyorsítani.  

Az Orion űrhajót – hasonlít az egykori Apolló-kabinhoz, de jóval nagyobb, négyszemélyes, a mai kor digitális rendszereivel – más hordozórakétával már kipróbáltak a Föld körül, de olyan magas pályán, amelyből visszatérve tesztelhették a rendszereket, különösen a hővédő pajzsot a holdkörüli pályáról való visszatéréskor valószínű sebességgel még nem.

A mostani repülés élesben teszi próbára a rendszereket, igaz, ismét űrhajósok nélkül – három szenzorokkal bőven felszerelt szkafanderes babával, az egyik nőt imitál. Az űrhajó tehát az orbitális pályáról indulva a Hold felé veszi az irányt, két hétig repül holdkörüli pályán, összesen negyvenhárom napos repülés után érkezik vissza a Földre.

Ha a start végre sikerül, a holdkörüli repülés és a hatalmas sebességgel történő visszaérkezés és leszállás is sikeres, 2024-ben ismétlik meg a kísérletet űrhajósokkal a fedélzeten, és 2025-re valósulhat meg a nagy álom, a visszatérés a Hold felszínére, méghozzá arra a déli zónára, ami a NASA szerint a legígéretesebb kutatási helyszín például abból a szempontból, lehetséges-e vizet találni az égitesten valamilyen formában, és hogy miképp sikerülhet állandó bázisokat létesíteni a felszínén. Ugyancsak az SLS és az Orion lehet az alapeszköze egy másik régi terv véghezvitelének, a Mars-utazásnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek