Megújult a Nagyigmánd és Bana közti út

MTI   ·   2013.07.08. 17:16

Elkészült a Tatát Győrrel összekötő 8136-os út felújítása a Nagyigmánd és Bana közötti 15,3 kilométeres szakaszon. Az uniós források támogatásával megvalósuló beruházás költsége elérte az 1,3 milliárd forintot – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn Banán.

Völner Pál hangsúlyozta: a mellékút kiemelt szerepet tölt be Komárom-Esztergom megye úthálózatában, az 1-es főút mellett a környező kistelepüléseken élők ezen az úton érhetik el a térség nagyobb városait. A beruházással javult Bana, Bábolna és Nagyigmánd mintegy 8500 lakójának közlekedési lehetősége.

Az államtitkár elmondta, hogy az idén országosan több mint 640 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A csaknem 87 milliárd forint összeget az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával használhatja fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kiemelte, a kormány arra törekszik, hogy a szükséges források előteremtésével középtávon elvégezze a hazai közúthálózat rendbetételét, három éven belül megfordítsa az utak utóbbi évtizedben bekövetkezett súlyos állapotromlását. A fejlesztések fedezetét főként a használatarányos útdíjrendszerből származó bevételek biztosíthatják.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az év végéig több mint 17 milliárd forintot fordíthat a közép-dunántúli régióban megvalósuló beruházásokra. Komárom-Esztergom megyében közel 41 kilométernyi erősen leromlott állapotú mellékút rekonstrukciója válik lehetővé. A most átadott szakaszon kívül elkészül a két megyét érintő Pusztavám–Bokod–Dad útvonal, valamint a Héreg és Tát közötti út felújítása.

Kapcsolódó hírek