Mennyi legyen egy New York–London repülőjegy? Tizenöt dollár?

iho/repülés   ·   2015.03.18. 13:45
ryanair_150318_0

Már csak öt évet kell aludni... Elméletben ahhoz, hogy – szaladjon el a dollárárfolyam – egy ötezresért Londonból New Yorkba repülhessünk. Sőt nemcsak oda, hanem összesen tizennégy amerikai városba indítana járatot a diszkonttársaság.

Kommunikálni mindig zseniálisan tudtak (fotók: Daily Mail)

Ám a Ryanair „turpissága” gyorsan kiderül: ebből még csak a jegyet vettük meg, a különböző illetékek körülbelül 200 dollárba kerülhetnek majd, és akkor még nem beszéltünk a különböző felárakról sem, mint például az előre lefoglalt ülésről. Ha el is indul, ahogy tervezi a Ryanair öt év múlva a „szuperolcsó” járataival, akkor is csak második lesz – bőven lemaradva: a Norwegian májusban ugyanis elindítja fapados gépeit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek