Merénylet Tuniszban – biztonságban a Magnus Expedíció

iho/repülés   ·   2015.03.22. 11:15
korberep0

A rossz időjárás miatt néhány napot a Baleári-szigeteken időző Magnus Expedíció Tunézia felé vette az irányt. A Fellegvándoroknak nyugodt útjuk volt az afrikai ország felé, ott viszont már nem várt események középpontjába kerültek.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Magnus-expedíció)

– Ha már Tunéziában jártunk, természetesen nem hagyhattuk ki Karthágót, de ami ezután következett, az egyszerűen borzalmas – kezdte Hankusz Kálmán. – Szerda délután éppen Tuniszban autóztunk, a város tele volt rendőrökkel, katonákkal, akik minket is megállítottak, majd gyorsan tovább engedtek. Azt hittük, ez itt természetes állapot, de amikor a minket szállító taxis bekapcsolta a rádiót, elmondta, hogy az egyik múzeumban huszonkét ember halálát követelő terrorcselekmény történt. Ez egyszerűen borzalmas! Szinte azonnal csörgött a telefonom, a diplomáciai kapcsolattartónk hívott, izgatottan arról érdeklődött, jól vagyunk-e. Elmondtuk, hogy minden rendben, éppen autózunk kifelé Tunisz belvárosából. Utólag belegondolva, hátborzongató, hogy hozzánk közel, és éppen az ott tartózkodásunk idején történt egy ilyen borzalmas merénylet. Bízom benne, hogy néhány órán belül sikerül továbbrepülnünk, s folytathatjuk utunkat.

A Magnus-expedíció az iho.hu-n

Magnus Expedíció: eltört a kabintető

A Magnus az Alpok felett: fotók!

Ismét egy magyar gép repüli körbe a Földközi-tengert!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.