Most vagy soha – IATA-főnök az Egységes Európai Égboltról

iho/repülés   ·   2021.04.22. 09:00
137287273_3826185574114219_7743509623730322528_n

Willie Walsh a szolgáltatókat és a nemzeti kormányokat bírálta. A szövetség szerint az idén is még hatalmas lesz a légiközlekedés vesztesége.

Meglepően keményen bírálta a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség vezérigazgatója a kormányokat és a léginavigációs szolgáltatókat, amiért akadályozzák az Egységes Európai Légtér (SES, Single European Sky) bevezetését. Willie Walsh, az iparág egyik kiemelkedő vezetője, aki a British Airways csoport éléről került tavaly ősszel az IATA vezérigazgatói székébe, arra figyelmeztetett, hogy a reformok nélkül összeomlás fenyegeti az európai légitérszervezést.

Az Egységes Európai Égbolt az európai légtér fokozottabb integrációjával javítaná a léginavigációs szolgáltatások hatékonyságát, vagyis a légtér felaprózottságát csökkentené, ami gyakorlatilag az irányítási rendszerek összevonását és jóval nagyobb légtérkörzeteket jelentene, a jelenlegi államonként működő központok helyett.

2019-ben Brüsszelben az érintettek újratárgyalták a kérdést: a HungaroControl vezérigazgatója, Szepessy Kornél szerint „a légiközlekedési szervezetek olyan egységes léginavigációs hálózat létrehozását sürgetik, amely az új technológiák alkalmazásával maradéktalanul megfelel a forgalmi kihívásoknak, a lehető legmagasabb fokon szolgálja a repülésbiztonságot, csökkenthetővé teszi a repülések okozta környezeti terhelést, valamint segítségével mérsékelhetővé válnak a kiberbiztonsági kockázatok.”

Az IATA mostani nyilatkozat arra emlékeztetett, hogy ennek a programnak még egyik célját sem sikerült megvalósítani.

Walsh új európai szabályozási lépéseket is sürget, de elsősorban egyes cégek és egyes kulcsfontosságú európai államok „makacsságát és önzését” okolta, amiért a SES elakadt,

ami pedig javítaná a repülésbiztonságot, nagyobb kapacitást és kevesebb késést hozna, 245 milliárd euróval javítaná az európai GDP-t, milliónyi plusz álláshelyet teremtene a következő évtizedben és tíz százalékkal csökkentené a kontinensen a légiközlekedés károsanyag-kibocsátását.

A Covid-válság még inkább elkerülhetetlenül szükségessé teszi a SES által elérhető hatékonysági eredményeket. „Ha a klímaválság és a Covid-19 válság kombinációja nem kényszerítő erő, akkor mi lehet az?” – tette fel a kérdést Willie Walsh. „A légiforgalmi irányítás üzleti monopólium. Minden más üzleti szektorban erősen szabályozzák a monopóliumokat, kivéve a légiirányításban” – hangzik a nyilatkozat, amely azzal vádolja a léginavigációs szolgáltatókat, hogy a légitársaságok óriási veszteségei ellenére további áremeléseket követelnek.

Ha a Bizottság törekvései most kudarcba fulladnak, az éveken át tartó visszaesést okoz, hangzik a szokatlanul szókimondó nyilatkozat.

Az IATA mindeközben 47,4 milliárd dollárnyi veszteséget prognosztizált a világ légitársaságainál 2021-re, ami kisebb, mint a tavaly keletkezett 126 milliárd dolláros mínusz, de a cégeknek ismét fontos lenne a kormányok nyújtotta támogatás. A szállított utasok száma és a megtett távolság 2021-ben a 2019-esnek csak 43 százaléka lesz, ellentétben a korábbi 51 százalékos előrejelzéssel.

Erős lesz a javulás a belföldi légiközlekedésben, de a nemzetközi forgalom az utolsó „békeévnek” csak kicsivel több, mint egyharmadát éri el.

Walsh ezügyben is a kormányokat kárhoztatja, amelyek a globális oltási kampány ellenére még mindig nem dolgozták ki a biztonságos utazás a rendszerének részleteit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek