Nem lesz közlekedési adó

MTI   ·   2011.11.14. 13:17

Elvetette a Fidesz-KDNP-frakció a hétfői ülésén a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, és döntött arról is, hogy nem változik a népegészségügyi termékadónak sem a köre, sem a mértéke.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után - amelyen megtárgyalták a 2012-es adótörvények módosító javaslatait - a népegészségügyi termékadóval kapcsolatos döntést azzal magyarázta, hogy mivel nemrégen vezették be ezt az adófajtát, nem tartják indokoltnak, hogy változtassanak az érintett termékek körén, illetve az adómértéken.

Elmondták azt is, hogy megmaradnak a helyi önkormányzati adószabályozás keretei, nincs változás az önkormányzatok adókivetési jogában, csak a kommunális adó mértékének felső határa fog kis mértékben emelkedni, illetve a kivételek körét szűkítik például úgy, hogy az építményadó esetében a közműcégek kikerülnek "az eddig kivételezett helyzetben lévő cégek közül". Az ingatlanadóról Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője már múlt héten elmondta, hogy annak bevezetését sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja.

Új adófajták bevezetésére nem lesz lehetőségük a helyhatóságoknak - szögezték le a kormánypárti politikusok.
Rogán Antal hozzátette emellett, hogy jövőre jelentős mértékben csökken a gépjárművek regisztrációs adója.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan szigorodik a gépjárművekre vonatkozó áfabefizetési kötelezettség szabályozása - közölte a fideszes képviselő.

A külföldi rendszámú autókat érintő változás, hogy január 1-jétől az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett "gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjárművet igazolással Magyarországon" - mondta Rogán Antal, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.

Kapcsolódó hírek