Őcsényi repülőverseny sasokkal, gólyákkal

iho/repülés   ·   2012.07.24. 19:30
cim

Nem túl kedvező meteorológiai feltételek mellett indult az 57. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, de azért egy feladatot már sikeresen megrepült a pilóták többsége. Kiss Tibor versenyigazgató elmondta: három kategóriában (Klub, 18 méteres gépek és a Szabad osztály) összesen 45 versenyző indult, és a mezőny meglehetősen erős.

Amit az első feladat is jelez, hiszen a nem épp ideális időjárás közepette is sikerült több pilótának száz kilométer körüli átlagsebességet repülnie. Mindeközben csak 3-4 gépért kellett szállítókocsival terepre menni.

(fotók: Mattburger Zsolt)

A fölénk beékelődött alacsony nyomású ciklon közepette taktikus versenyszám-kíiírás és taktikus versenyzés is szükséges – utalt a versenyigazgató arra, milyen sok múlik azon, hogy a nem túlságosan nagy idő ellenére értékelhető számokra küldjék a mezőnyt, és hogy a számokat meg is repüljék a résztvevők. 500-750 kilométeres nagy távokkal nemigen lehet számolni, de azért a jövő hétre a meteorológusok javulást ígérnek, és Kiss Tibor szerint az biztos, hogy az értékelhető bajnoksághoz szükséges négy számot sikerül végrehajtani.

Az első versenynap után a 18 méteres gépek kategóriájában Verebélyi Zoltán, a MÁV Repülőklub versenyzője áll az élen Ventus 2-essel, a Klubkategória mezőnyét Csonka István, a Vario SE pilótája vezeti LS-3-assal, míg a nagy fesztávolságú gépek Szabad osztályának első helyezettje Kiss Dániel, Farkashegy Aeroklub, Ventus 2aX gépével. Gulyás György világbajnokunk a második, Gönczi Péter, a válogatott edzője, sokszoros magyar bajnok a 6. helyen tanyázik, mindketten a modernnek nem mondható Jantar 2b-vel repülnek, mindketten a Malév Repülőklub versenyzői.

Őcsény évtizedek óta igen kedvelt helyszíne a magyar vitorlázórepülő versenyeknek, a népszerű Gemenc Kupa sorozata mellett várható egy igen komoly nemzetközi esemény is: sikerült elnyerni a 2015. évi Vitorlázórepülő Európa Bajnokság rendezési jogát.

Ami pedig a mostani Nemzeti különlegessége: a tavaly gemenci bajnoksághoz hasonlóan a rendezők ismét úgymond „zöld versenyt” szerveztek, ami azt jelenti, hogy a verseny folyamán minimális lesz a papírfelhasználás, mert mindent digitálisan dokumentálnak, szelektíven kezelik a hulladékot, racionalizálják a víz- és energiahasználatot, és egyáltalán mindent megtesznek azért, hogy a versenyzők ottani tartózkodása és a verseny lebonyolítása a környezet védelme és kímélete jegyében történjen.

Maga a repülés mindenképp környezetbarát: a motor nélkül suhanó vitorlázógépek a lehető legnagyobb egyetértésben keresik a termikeket a környékbeli sasokkal és a híres gemenci gólyákkal.

Kapcsolódó hírek