Repülő időutazás az atyai vezető intelmeivel

Kim Dzsong Un – egy távoli kolléga, Ceausescu szavajárása szerint – értékes indikációkat nyújt az észak-koreai katonai pilótáknak, erről szól az internetre került érdekes videó. Igen, nem tévedés, a nagy ember azért látogatott el saját légierejéhez, hogy tanácsokat adjon az állománynak a modern légiharcról. Sok minden feltételezhető, mihez ért egy igazi országvezető, de azt azért nyilván nehéz elképzelni, hogy valaki odáig jut az egyeduralkodás őrületében, hogy azt hiszi, még a repüléshez is ért, az egyik legkomolyabb, legösszetettebb szakmához a világon.

Számunkra ennek ellenére nem, vagy nemcsak ezért érdekes az a film, ami a videómegosztókon két változatban is kering, hanem mert ritka bepillantást nyújt a világtól elzárt és permanensen háborúra készülő kommunista ország légierejének, ha nem is mindennapjaiba, de legalább valamilyen szinten az életébe, egy-két gép repülésének erejéig. És nemcsak azért érdemes a majd huszonkét perces hosszabb változatot megnézni, mert a rövid, angol nyelvű verzióhoz képest ezt az eredeti, az ünnepélyes meghatottságtól és lelkesedéstől csöpögő alámondás kíséri, amely igen sajátos atmoszférát ad az egésznek, hanem mert ezen látszanak igazán a főszereplő pilóták és gépek.

Az első megjelenő az elnöki különgép, egy Il-62-es. Észak-Koreának nem kell szégyenkezni, sok éven át ez volt a pártfőtitkár repülőjének típusa a Szovjetunióban is. Egyébként már a helyszín elrendezése is érdekes, az elnöknek külön kényelmes karosszékekkel felszerelt fedett tribünt építettek, amelyhez hosszú vörös szőnyeg vezetett a géptől. Nyilván ez alkalomra, a felszállópálya egyben gurulóút-funkciókat is ellát, miközben a ritka nagytotálok egyikén kivehetők a valóságos gurulók, messze a tribün mögött.

A gép érkezése után látjuk először az extázisban tapsoló és ujjongva üvöltő tisztek sokaságát, ez az üvöltő köszönés az angol verzióban például ritkán fordul elő. Kim Dzsong Un gyakorlott mozdulattal, oda sem nézve passzolja át a neki átadott virágcsokrokat a képen kívüli, erre szakosodott valakiknek. Mindenkin vadonatújnak látszó egyenruha vagy hajózódzseki feszül, külön érdekesség a díszszázad katonáinak láthatóan krómozott géppisztolya. Nem értünk az ázsiai típusú érzelmi megnyilvánulások elemzéséhez, de a diktátor a fogadáskor mintha kissé gyanakodva nézne oldalra, a zsarnokok örök dilemmájával: ezek az én katonáim, de vannak fegyvereik, nem fognak netán inkább agyonlőni? De nem, a fogadás rendben zajlik, érdemes egy pillanatra elmélázni azon is, hogy a marsall, mert hogy Kim természetesen egyben az, milyen lazán szalutál, ő bezzeg csak kényelmesen, amolyan jelzésszerűen tiszteleg az alattvalóknak.

Az ötödik perc felé, amikor is a felsorakozott állomány futólépésben távozik a tribün környékéről, megkezdődnek végre a repülések. De máris komoly meglepetésben lehet részünk, hiszen az első géppár a gonosz amerikaiak terméke: két MD-500-as gázturbinás könnyű helikopter, olyanok, mint amilyeneket nálunk a rendőrség használ; a kötelék szemlátomást nem lövészetben versenyez, hanem bemutatót repül, a marsallnak láthatóan tetszik is, ahogy bólintgatnak-fordulózgatnak a könnyű gépek. Nos, 2013-ban láthatta először a világ azokat a példányokat, amelyeket még 1985-ben a fegyvereladási korlátozások megkerülésével, polgári gépként szerzett be Észak-Korea, majd militarizálta őket, és vagy hatvan példányát felkészítette szovjet-orosz gyártmányú, huzalvezérlésű tankelhárító rakéták használatára.

Egy MiG-29-es gurulásakor vethetünk először és talán utoljára pillantást a valahol máshol felsorakozott harci gépekre, a flightline-ra, a kétfarkú mögött kizárólag régebbi 21-esek és egy Szu-25-ös körvonalai sejlenek. Vagyis gyanítható, hogy a korszerűnek számító 29-esből nincs nagyon sok az észak-koreai arzenálban. A gép felszálláskor szinte eltűnik a maga verte porfelhőben, majd magyar szemmel nézve nem túl izgalmas manővereket látunk (miközben felszáll egy 21-es és egy 17-es is). A későbbiekben, a tizenharmadik perc körül a legkülönlegesebb pillanat az, amikor a kéthajtóműves gép egy 45 fokos emelkedés végén a hátára fordul, és úgy húzza le a pilóta, a figurát élénken magyarázza a légierő-főnök Kim elvtársnak, aki kézmozdulatai szerint meg is érti, mit csinált a pilóta. Közben „elszabadulnak” a Mi-2-esek is: ezekből az eszközökből látni a legtöbbet egyszerre repülni a filmben.

Innentől kezdve a dolog kicsit egyhangú dramaturgiára vált, valamelyik gép jön, lő, valahol a semmi közepén látjuk a földön kijelölt célt, amit mindig eltalálnak, Kim tévéképernyőkön figyeli a tökéletesebbnél tökéletesebb becsapódásokat, tetszik neki. De már amikor a Mi-2-esek első rakétái becsapódnak, Kim elvtárs megadja az első értékes tanácsait, hiszen a film címe szerint is ezért jött ide, hogy „eligazítsa a harci repülés technikájáról a repülő parancsnokokat”. Kicsit árulkodó egy snitt egy Mi-2-es bejöveteléről, az előtérben ugyanis egy Mi-4-es látható, egy jóval korábbi és még robbanómotorral meghajtott típus, amelyből az utolsó példányt a szovjeteknél 1966-ban gyártották!

Egy ugyancsak koros típus, a MiG-15-ös is megjelenik egy felszállás erejéig, de a szárnyai alatt nincs felfüggesztve rakéta, ő mintha gépágyúval lőtt volna. Közben gyönyörködhetünk egy fémszínben pompázó variaszárnyú 23-as felszállásában is, egy ugyancsak szép, fémesen csillogó 21-es földet érésekor pedig némi képzetünk is lehet a pálya leszállási zónájának hepehupás állapotáról.

Az angol nyelvű szövegből kiderül, hogy ebéd következett, majd a légierő művészegyütteseinek előadása, ebből is láthatunk valamennyit, ismét egy 21-es fel- és leszállását élvezhetjük, majd következik egy igazi ritkaság, egy kéthajtóműves Il-28-as bombázó egészen az ötvenes évekből. És még egy egészen rendkívüli jelenet: egy békés, kedves kétfedeles An-2-es Ancsa lövöldözik a célra. A légi részt a földi támadó szerepkörben nyilván legpotensebb és legmodernebb típus, a Szu-25-ös zárja.

Az utolsó hat-hét perc már szinte kizárólag az ünneplésé, a lövészeten legjobbak díjainak átadásáé, a csoportképeké majd a búcsúztatásé és az Il-62-es látványos felszállásáé, mindeközben a továbbra is extázisban örömködő állománnyal, amely úgy szabadul a felszállópálya közelébe, hogy még egy pillantást vessen a távozó különgépre, mint a pályára végre beengedett nézők egy Forma–1-es futam után. Időutazás, minden tekintetben: a régi szovjet-blokkos katonai repülés kedvelői nyilván szívesen ülnének fel az atyai vezető, Kim elvtárs mellé, hogy végigélvezhessék a szeretett régi technikát, ráadásul valóban repülés közben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!