Ruszlánok utódja! – Indul az új orosz katonai szállítógép programja

iho/repülés   ·   2020.08.10. 09:00
M-60BTM_2

Valamivel kisebb lesz, mint az An-124-es, de ha elkészül, az oroszok végleg kikapcsolhatják az ukrán gyártót a képből...

Több évnyi latolgatás, egymásnak olykor ellentmondó elképzelések felbukkanása után a jelek szerint az orosz védelmi tárca zöld jelzést adott az új orosz nehéz szállító repülőgép programjának. A PAK VTA előzetes terveinek elkészítését az Iljusin iroda végzi, ahol már korábban megszületett egy koncepció egy új katonai szállítógépről, azonban a most nyilvánosságra hozott konstrukció nagyobb és alapvetően más is, mint a csak a hátsó rámpán át rakodható, leginkább a C-17-esre emlékeztető, Il-106 néven futott tervrajz. A mostani hír, amelyet az Izvesztyija közölt, egy nagyobb gépről szól, amely nem az Il-76-os, hanem a ma Oroszországban legnagyobb szállítógép, az An-124 Ruszlán, illetve a  még korábban gyártott légcsavaros-gázturbinás An-22 utódja lesz.

Az Il-106-os elképzelés

A korábbi tervek között szerepelt, sőt, a Le Bourget szalonon is látható volt egy futurisztikusabb makett, amelyet a Mjasziscsev irodában készítettek (M-60 VT), osztott vezérsíkok között a farokrészen, a törzs fölött elhelyezett két, méretes hajtóművel. Más, még izgalmasabb elképzelések egy csupaszárny gépet képzeltek a jövő nagy orosz szállítógépeként.

A mostani PAK VTA verzióban a különlegességet csak az ikervezérsíkok jelentik – nem szerepel a leírásokban, de ki tudja, talán ezt a gépet is alkalmazzák testesebb – interkontinentális – ballisztikus rakéták hordozására a törzs tetején, mint ahogy a világ legnagyobb (tömegű) repülőgépe, az An-225, az egykori szovjet űrrepülőgépet vitte a hátán.

Robusztus konstrukció, érdekes a vezérsík-megoldás

A mostani terv, illetve a szélcsatorna-mérésekre szolgáló makett szerint a gép hagyományosan a szárnyak alá lógatott négy hajtóművel repül, méghozzá azzal a modern, 20–25 tonna tolóerejű PD-35-össel, amivel a szintén tervezés alatt álló orosz–kínai szélestörzsű utasszállítót tervezik szerelni.

A gép kapacitása valamivel kisebb, mint a Ruszláné, a szállítható hasznos teher nyolcvan tonna körüli, a hatótávolság ötezer kilométer lesz, a raktér 27 és fél méter hosszú, a szélessége 5,8, a magassága 4,4 méter. A fantáziaképekből arra lehet következtetni, hogy ez a gép is nyitható orr-résszel készül, vagyis elölről-hátulról lehet rakodni.

Ugyancsak szovjet-orosz hagyományos üzemeltetési követelmény, hogy a gép képes legyen burkolatlan pályákon, illetve havon történő fel- és leszállásra.

Hogy mennyire nagy szükség van az ilyen típusú, a mai modern hadfelszerelést, például a mostanság használt tankokat, légvédelmi fegyvereket szállítani képes gépre, azt az elmúlt időszak is bizonyította, illetve ennek a képességnek a bővítésére késztethette az orosz hadviselést: a szíriai hadviselés szükségleteinek kielégítésére például méreteiben sem volt sokszor megfelelő a legnagyobb példányszámban meglévő Il-76-os.

Hatótávolság és kapacitás dolgában a Ruszlán alkalmas olyan feladatokra is, mint a Tu-160-as stratégiai bombázók repüléseinek támogatása mondjuk Venezuelába.

An-124 Ruszlán: sok lett a feladat, kevés repül belőle (fotó: Wikimedia)

Viszont a légierő húszegynéhány An-124-eséből csak tizenegy, más adatok szerint mindössze négy , az An-22-esből csak négy bevethető. És az orosz lajstromban lévő példányok üzemeltetését olykor keményen megbonyolítja az ukrán Antonov, amely magának követeli a típustulajdonos státuszát és jogait, miközben az oroszországi Ruszlánok többsége nem Kijevben, hanem Uljanovszkban készült.

Az orosz hadvezetés természetesen egy a kor követelményeinek inkább megfelelő gépet képzel el, fejlettebb technológiai szinten, mint az akár némi modernizációnak alávetett Ruszlánok. Az új orosz katonai szállítógép első példánya a mostani tervek szerint 2027-ben kell, hogy a levegőbe emelkedjen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek