Északi mínuszok

iho   ·   2014.05.08. 16:45
cim

Mind a Finnair, mind a Norwegian kedvezőtlen első negyedévi adatokról számol be a most nyilvánosságra hozott jelentésekben. A Finnair számára hátrányos volt többek közt az ázsiai célállomásokon történő árfolyam-ingadozás, de feltűnően csökkent a belső kereslet is, elsősorban az üzleti repülés szektorában. Ugyanakkor a Finnair elnöke, ellentétben a kontinens sok más légitársaságával, továbbra is az okok közé sorolja a bizonytalan európai gazdasági kilátásokat.

A Finnair hosszú távú járatai sem termelnek elég nyereséget

Az üzemi veszteség 34,2 millió euró, ami világosan jelzi, mennyire fontos a költségcsökkentő programunk – tette hozzá a társaság elnöke. A számokból és a nyilatkozatokból kirajzolódó kép ugyanakkor azt jelzi, hogy miközben az üzemanyagárak már nem nyomasztják annyira a céget, elsősorban a személyzeteket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel történt tárgyalások kudarca, és nyilván az emberi erőforrásra fordított kiadások magas szintje is hozzájárul a gyenge eredményhez.

A Norwegian Air Shuttle adózás előtti vesztesége 137 millió dollárra nőtt, annak ellenére, hogy közben a hasonló időszakhoz képest jelentősen emelkedett az utasszám és javult a gépkihasználtság. Az elsődleges okok a társaság elemzése szerint a norvég valuta gyengülése és a hosszútávú járatokra beszerzett új repülőgépek lízingdíja. Amint a Finnair, úgy a Norwegian elnöke is hivatkozik arra, hogy az első negyedév az iparágban hagyományosan a leggyengébb periódus.

A Norwegian eredményét rontja az új gépek magas lízingdíja, ennek ellenére újabb 787-eseket állít forgalomba

A Norwegian azonban szemlátomást előre menekül és erősít: a jelenlegi öt Boeing 787-8-as mellé még egy 8-as és hat 9-es szerepel a rendelési listáján, 2018-ra a diszkont társaság tizenhét gépes nagy hatótávolságú flottát épít ki, közben ez a cég is kemény tárgyalásokat folytat az alkalmazottakat képviselő szervezetekkel, amelyek sztrájkkal fenyegetnek.

Ha a munkabeszüntetés bekövetkezik, erre válaszul a Norwegian vezetése a négy norvégiai bázis közül háromnak a bezárásával fenyegetőzik, ami azt jelenti, hogy a személyzetek át kell, hogy települjenek Oslóba, a koppenhágai kabinszemélyzet pedig kiszervezésre kerül egy külső céghez, és három évre felfüggesztik az olcsó jegyekhez való hozzáférést az alkalmazottak családtagjai  számára.

A SAS profitfigyelmeztetésében a jegyárak esését említi

Alig néhány órával a Norwegian nem túl biztató jelentése után látott ma napvilágot a SAS közleménye, amelyben részvényeseit a vártnál is alacsonyabb hozamokra figyelmezteti. Az egy ülésre szóló bevételek csökkenését a skandináv piac fél év alatti öt százalékos kapacitás-bővülésével magyarázza, vagyis tulajdonképp a konkurencia túlkínálatával, ami eléggé egyértelműen a Norwegian hálózatépítését jelenti.

A skandináv piacon az éles verseny következtében csökkentek a jegyárak, ami a bevételek visszaesésével jár, hangzik a közlemény. A SAS bejelentésének hatására a társaság részvényei 6,7 százalékkal estek a tőzsdén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek