Sokan tudták, sejtették, nem hitték

Daka Olga   ·   2011.09.10. 14:00
wtc_cimlap

A New York Times értesülései szerint az FBI különféle jelentésekből, egyebek között repülőiskolák által szolgáltatott adatokból tudott róla, hogy Osama bin Laden és terroristahálózata pilótákat képeztet az Egyesült Államokban és máshol is világszerte. Már 1996-ban tudták, milyen különleges kiképzést kapnak az Al-Kaida, bin Laden hálózatának tagjai, tudták, hogy e kiképzést öngyilkos támadásokra akarják használni a CIA épülete, vagy egyéb nagy, szövetségi létesítmények ellen Washingtonban.

A szövetségi nyomozóiroda mégsem tartott valószínűnek egy ilyen támadást, mert a sokfelől érkező mozaikdarabokat nem dolgozták össze egységes képpé.

Az FBI később, már a merényletek után elismerte egy memorandum létezését, amelyben a phoenixi iroda sürgeti főnökeit, hogy nyomozzon pár közel-keleti férfi után, akik amerikai repülőiskolákban tanultak, és talán bin Ladenhez kötődnek.

A phoenixi dokumentum nem az első volt, amely az Al-Kaida terroristáihoz kapcsolható, akik repülni tanultak. 1996-ban egy pakisztáni terrorista, Abdul Hakim Murad is elmondta, Amerikában vett repülőóráit arra akarta felhasználni, hogy a CIA főhadiszállásának repüljön Langley-ben, vagy egy másik szövetségi épületet vegyen célba. Muradot 1995-ben fogták el a Fülöp-szigeteken, majd New Yorkban ítélték el azzal a váddal, hogy összeesküvést szőtt 12 amerikai jumbo jet felrobbantására a Csendes-óceán felett, egy időben, ezért vett New Yorkban, Észak-Karolinában, Kaliforniában és Texasban repülőórákat különféle pilótaiskolákban.

A Muradtól szerzett beismerő vallomások képezték alapját annak az elemzésnek, amelyet az Egyesült Államok nyomozóhatóságai számára készítettek elő 1999-ben. Az analízis alapján felhívták a figyelmet arra, hogy bin Laden terroristái eltéríthetnek egy jetet, és kormányépületeket támadhatnak, mint például a Pentagont.

Ehhez jött még egy oklahomai repülőiskola jelentése, ahol előző évben Zacarias Moussaouit  képezték ki, akit aztán a szeptember 11-i terrortámadás "huszadik gépeltérítőjeként" emlegettek, és akit 1998-ban az FBI alapos vizsgálat alá vont, miután személye két észak-afrikai amerikai követség felrobbantásához volt köthető, ezeket a támadásokat szintén az Al-Kaida vállalta fel.

A szeptember 11-e előzményeit vizsgáló kongresszusi bizottság csak a merényletek után egy évvel szerkesztette össze az események kronológiáját: potenciális terroristákat képeztek amerikai repülőiskolák, de sem az FBI, sem más hatóságok nem vették észre az intő jeleket, hogy megakadályozzák a végzetes terrortámadást. A szeptember 11-i tragédia legalább hat résztvevője az Egyesült Államokban kapott pilótaképzést.

A phoenixi memorandum után Bush elnököt már augusztusban figyelmeztették az Al-Kaida szervezte gépeltérítések lehetőségére; a törvényhozók szerint nyilvánvaló, hogy a kormány nem vette figyelembe a közelgő támadás jeleit. Az FBI washingtoni főhadiszállásának szóvivője, továbbá New York-i és oklahomai irodái, amelyek évek óta nyomoztak a repülőiskolákban, nem kommentálták a történteket.

Lewis Schiliro, a New York-i iroda visszavonult igazgatója elmondta: az ügynökségek minden lehetséges információt beszereztek a repülőiskolákról. Miközben az FBI azon aggódott, hogy az Al-Kaida kereskedelmi gépeket téríthet el, sohasem gondoltunk arra, hogy a repülőgépeket fegyverként is használhatják. Voltak azonban olyan FBI-ügynökök, akik tudták, hogy a terroristák erre készülnek.

1994-ben algériai terroristák eltérítettek egy Air France-járatot azzal a tervvel, hogy a géppel együtt a párizsi Eiffel-toronyra zuhannak. A francia kommandósok időben közbeléptek, így a terv nem valósult meg. Mint említettük, Murad már 1995-ben bevallotta, hogy gépeket akart felrobbantani a Csendes-óceán felett, és ugyanekkor, tehát hat évvel a szeptember 11-i katasztrófa előtt mondta el azt is, hogy repülőgépekkel akarták megsemmisíteni a CIA-központot és más szövetségi épületeket. 1996-ban vallomása részleteit tehát már az FBI is ismerte.

Az iowai Charles E. Grassley szenátor, az FBI első számú kritikusa azt mondta:  Világos, hogy a nyomozóhatóságok tudtak a terrorfenyegetésről és a gépeltérítés lehetőségéről már évekkel azelőtt, hogy a phoenixi FBI-ügynök elküldte volna figyelmeztető feljegyzését. Ez még inkább védhetetlenné teszi, hogy az FBI nem vette komolyan ezt a jelentést.


A World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) megnyitásakor, 1973-ban - az Eiffel-toronnyal vetekedve - a világ legmagasabb épülete volt: 412 méter, 110 emelettel. Tervezője Minoru Yamasaki.

A világ terror utáni reakciója itt látható:

http://nyc-architecture.com/GON/GON001H.htm

Kapcsolódó hírek