Sólyom: már Angliában az NKH emberei

iho   ·   2013.10.22. 17:45
cim4

Az iho/repülés információja szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság emberei a korábbi híreknek megfelelően valóban kiutaztak Angliába, hogy megszemléljék a Sólyom Airways első gépeit, a két Boeing 737-500-ast, amelyek közül az egyik augusztus 18-án ideiglenes engedéllyel tett emlékezetes látogatást Budapesten. Az NKH munkatársai egy hétfő délutáni járattal indultak úti céljuk felé.

A hatóság a mostani szemle alapján megadhatja a végleges légialkalmassági engedélyt és a lajstromengedélyt a gépre vagy a gépekre. Mint emlékezetes, a magyar légitársaság első menetben kettő, majd összesen hat Boeing 737-500-assal illetve esetleg más, hosszabb törzsű Classic-kategóriás repülőgéppel szeretné megkezdeni a működését.

Az első gép augusztusban rövid látogatást tett, megkapja-e most a végleges légialkalmassági engedélyét?

Korábbi nyilatkozatok szerint a Sólyom az üzemeltetőnek, vagyis magának a társaságnak szükséges engedély birtokában, annak megadása után két héten belül kezdhetné el a működését. Ez az úgynevezett AOC (Air Operation Certificate) azonban nem azonos azzal az engedéllyel, ami a gépekre vonatkozik. Az AOC megszerzésének esélyeiről továbbra sincs új információ, egyes internetes feltételezések szerint ez egyre nehezebb lesz, ha a légitársaságnak nem sikerül a hivatal által előírt pénzt felmutatni az első féléves működéshez. Ugyancsak kérdés, mennyire befolyásolja a helyzetet a NAV fellépése a bérek után befizetendő járulékok ügyében.

A gépek engedélye egy dolog, az AOC magának a társaságnak, a légijárművek üzemeltetésének a feltétele

Kérdés, mennyire változtatja meg a helyzetet az a néhány napja felröppent hhír, miszerint az NKH más ügyintézőnek adta át a Sólyom engedélyeztetési eljárását: mint azt az iho/repülés is közölte, a társaság vezetője, Vágó József egy nyilatkozatában azt említette, hogy mindezidáig olyasvalaki kezelte az ügyet a hatóság részéről, aki egyébként a konkurens Wizz Airnél repül.

Mindenesetre az NKH ellenőreinek kiutaztatása legalábbis azt jelzi, hogy a Sólyom a nemrég nyilvánosságra került pénzügyi nehézségek és az eredeti ománi szakmai befektetővel való tárgyalások megszakadása ellenére megpróbál mégis talpra állni és beindítani a működését.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek