Súlyos vasúti baleset Görögországban

iho/vasút   ·   2023.03.01. 09:00
görögország

Két vonat ütközött a görögországi Thesszáliában, legalább 32-en életüket vesztették, 85-en megsérültek. Ez a legsúlyosabb vasúti baleset Görögországban 1968 óta.

A tragédia az Athén–Thesszaloniki vasútvonalon történt, amelyet a Ferrovie dello Stato Italiane (FS), az olasz állami vasúttársaság leányvállalata, a Hellenic Train üzemeltet. A balesetben érintett vonatok egyike helyi idő szerint este fél nyolckor indult Athénból, fedélzetén mintegy 350 utassal. Az intercity Larissza közelében, nagy sebességel rohant bele az ugyanazon a sínpáron szemből érkező konténervonatnak. Az ütközés következtében az IC első kocsijai kisklottak, kettő ki is gyulladt.

A helyszínre érkező mentőalakulatok azonnal megkezdték a roncsok átkutatását, az áldozatok száma eddig 32, a sérülteké – köztük 25 a súlyos, életveszélyes – 85.

Görögország 2017-ben adta el a Trainose vasúttársaságot az olasz Ferrovie dello Stato Italiane-nak annak a nemzetközi mentőprogramnak a részeként, amelynek keretében az elkövetkező években többszáz millió eurót fektetnek be a görög vasúti infrastruktúrába. Honlapja szerint az olasz társaság Görögország fő vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatója, és ebbéli minőségében 342 személy-, illetve kereskedelmi útvonalat üzemeltet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek