Szabálytalanságokat találtak a politikusok a Volánbusznál

MTI   ·   2012.09.18. 16:41

A Volánbusz reorganizációját vizsgáló bizottság MSZP-s tagjai szerint rendben zajlott a cég 2003-as átszervezése, majd azt követő működése, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik által delegált tagok viszont számos szabálytalanságot találtak a céggel kapcsolatban - közölte a testület jelentéstervezetének elkészülte után Manninger Jenő (Fidesz) a bizottság keddi ülésén.

A testület elnöke a jelentéstervezetet ismertetve a cég által értékesített ingatlanok közül a Szabolcs utcait, az Andor utcait, valamint a szentendrei buszpályaudvart emelte ki, amelyek közül például az Andor utcai telephelyet a vevő négy hónap múlva 700 millió forintos felárral értékesítette tovább.

Manninger Jenő beszámolt arról is, hogy megkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. feljelentése alapján nyomoz az ügyben. A nyomozás állásáról nem kapott információt, de a hatóság közölte: a bizottság megállapításait figyelembe veszik a későbbiekben.

A jelentéstervezet az MNV átfogó jelentésén alapul, de figyelembe veszi a nemzeti adóhatóság vizsgálati anyagát, és a Jobbik szakértőinek a véleményét is - a meghallgatott személyektől nyert információkon túl. A bizottság sérelmezi, hogy több meghívott nem jelent meg a meghallgatáson.

Az elnök elmondta azt is, hogy a 2010-es kormányváltás után, az addig offshore hátterű Volánbusz valós tulajdonosokat kapott, ők azonban az egyik korábbi vezető családi körébe tartoznak.

A jelentéstervezet másik sarkalatos pontja a kiszervezett funkciókat ellátó cégek támogatása volt. Az MNV véleménye szerint több százmillió forintot utalt ki nekik a megbízó Volánbusz az üzemanyagárak, illetve az árfolyamveszteség kompenzálására.

Spaller Endre (KDNP) felvetette, hogy a bizottság próbálja meg felderíteni a korábbi luxemburgi tulajdonoscégek mögötti valós tulajdonosokat.

Manninger Jenő, a bizottság fideszes elnöke (j) iratokat tanulmányoz az Országgyűlés a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottságának ülésén a Parlamentben 2012. szeptember 18-án.<br />(fotó: MTI, Bruzák Noémi)

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Így közlekedhetnek a fővárosi BKK-járatokkal szilveszterkor és újév napján

BKK/iho   ·   2025.12.29. 12:00

December 31-én éjjel a várható nagyobb forgalom miatt számos nagykapacitású járat egész éjjel közlekedik: valamennyi metró, az összes HÉV, a nagykörúti 4-es, 6-os, a 14-es, a 17-es, a 47-es, az 50-es és az 56A villamos, a 75-ös és a 80-as trolibusz, valamint az 5-ös, a 7-es és a 8E, 16-os és 223E autóbusz.