Szerdán Lufthansa pilótasztrájk, törölt budapesti járatok

iho   ·   2016.11.22. 09:15
cim3

A Budapest Airport honlapján a reggel 8.45-kor Münchenből illetve este 19.45-kor Düsseldorfból érkező valamennyi Lufthansa-járat mellett a „törölve”-címke szerepel, vagyis nem érkezik több gép München felől és egy sem jön Frankfurtból. Ennek megfelelően a 9.15-ös düsseldorfit és a 9.20-as münchenit kivéve valamennyi induló járatot is törölték a menetrendből. Friss hírek szerint a légitársaság összesen 900 járata nem közlekedik szerdán, az érintett utasok száma száezer körüli.

Korábban írtuk:

Még mindig nem zárult a hosszas konfliktus a vállalatvezetés és a Vereinigung Cockpit (VC) között, a szakszervezet ezért éjféltől 24 órás munkabeszüntetést hirdet – az elmúlt évek során a tizennegyedik alkalommal – a légitársaság németországi repülőterekről induló rövid- és középtávú járataira, vagyis feltehetően elmaradnak a frankfurti, müncheni járatok és az esti düsseldorfi járat. A társaság hamarosan kiadja rendkívüli menetrendjét.

Az akció ugyanakkor nem érinti a Lufthansa csoport többi tagját, tehát az Austrian, a Swiss és a Brussels valamint a diszkontok, a Germanwings és az Eurowings forgalmát, az utóbbi feltehetően teljesíti a holnapi düsseldorfi járatot, a Germanwings pedig holnap is repül Stuttgartba, Hamburgba és Kölnbe.

A sztrájk a németorszgi repterekről, például Münchenből induló járatokat érinti

2012 óta zajlanak a most ismét megfeneklett bértárgyalások, amelyeknek lényege, hogy a szakszervezet átlag 3,7 százalékos évi emelést akar 5400 pilótának öt éves időtartamra. A Lufthansa, amely közben erőteljesen pörgeti a maga költségcsökkentési programját, és kemény harcban áll mind a diskontokkal,m int az Öböl-menti konkurenciával, 2,5 százalékot ajánl, ami a szakszervezet szerint valójában bérbefagyasztást jelent.

A Lufthansa szóvivője egyfelől előre is elnézést kér az utasoktól, másfelől leszögezte, hogy a sztrájkfelhívás „nem a helyes út”. A társaság közleménye felelőtlenséggel vádolja a szakszervezetet, és lehetőség szerint átírja az elmaradó járatokra szóló jegyeket, vagy más megoldást kínál az utasoknak.

Sztrájkfenyegetés: leállhatnak az Eurowings kabinszemélyzetei

Ugyancsak sztrájkkal fenyeget de a mai napra az Eurowings kabinszemélyzet Verdi szakszervezete: a diszkont leányvállalat 460 düsseldorfi és hamburgi alkalmazottja utoljára szeptemberben állt le, de az Eurowings vezetése azt mondja, hogy a munkabeszüntetés „ésszerűtlen”, mivel a velük zajló tárgyalások még nem zárultak le és egyik fél sem deklarálta sikertelennek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek