Szervezkednek a Ryanair pilótái

iho   ·   2017.10.15. 16:15
cim

Miközben a Ryanair vezetése igyekszik meggyőzni az utazóközönséget, hogy a légitársaság helyzete hamarosan normalizálódik, egyre több jele van annak, hogy közben az érintett pilóták nem akarják annyiban hagyni a dolgot, és megpróbálják a szerintük szükséges változásokat keresztülvinni.

Az első lépés (szakszervezet vagy szakszervezetek helyett) úgynevezett ERC-k alakítása (employee representative committees, alkalmazottiképviselő-bizottság), ezek mind a társaság bázisain, mind átfogó európai testületként állnak fel. Azért szükséges ez, mert mint a friss dokumentumokból is kiderül, a légitársaság vezetése csak egyenként hajlandó a Ryanair pilótáival tárgyalni, ami persze jóval kiszolgáltatottabb pozíció, mint ha mind a négyezer hajózó nevében ülnek le a főnökséggel egyezkedni, azonban a cég vezetése nyilván épp ezért mindeddig elutasította, hogy a pilóták kollektívájával egyezkedjenek.

A másik érdekes jel, hogy egyre többen vállalják a pilóták nevében a kiállást a nyilvánosság előtt kilétüket is felfedve. Korábban szinte minden alkalommal, amikor akár nyilatkozni kellett volna a repülőszemélyzetek helyzetéről, a Ryanair-pilóták rendszerint név nélkül merték csak a nyilvánosság elé tárni a problémáikat, ezeket a nyilatkozatokat aztán a társaság vezetése azzal söpörte le, hogy maguknak a nyilatkozóknak a személyét tették kétségessé.

Néhány napja viszont egy tíz éve a cégnél dolgozó dublini kapitány, Imelda Comer intézett és adott át a cég központjában nyílt levelet az európai ERC nevében Michael O’Learynek és a Ryanair többi vezetőjének. Ebben leszögezi, hogy a testület valóban a Ryanair-pilóták teljességét képviseli, és annak következményeire figyelmeztet, ha a főnökség nem hajlandó foglalkozni az ERC ajánlatával, és továbbra sem hajlandó leülni a pilóták képviseletével. Ugyanakkor arra szólítja fel a Ryanair vezetését, hogy ne kezdeményezzen semmiféle jogi eljárást a képviselet tagjaival szemben, ne rendelje őket plusz szimulátor-ellenőrzésekre, ne próbálkozzon a beosztásuk radikális megváltoztatásával, illetve őket ne küldjék fizetés nélküli szabadságra.

Comer kapitány ugyanakkor megismétli a Ryanair-pilóták korábbi követeléseit, az állandó szerződéseket, a cég hajózói körülményeinek és béreinek hozzáigazítását más légitársaságokéhoz, új – január elsejétől érvényes – szerződéseket, miközben azt is leszögezi, hogy a pilóták a Ryanair sikerében, a járattörlések csökkentésében, a cég stabilitásában érdekeltek. Ugyanakkor azt is szeretnék elérni, hogy az ő jogi képviselőik is odaülhessenek a tárgyalóasztalhoz.

Comer kapitány szerint a Ryanair főnökei az elmúlt napokban egyáltalán nem reagáltak a pilóták által megfogalmazott kérésekre, feltételekre, ezért kérték meg őt, hogy ezt az üzenetet megfogalmazza és tárgyalásokra hívja a cégvezetést.

Közben megszólalt, illetve levelet írt egy másik kapitány is: Philippe Steyaert tizennégy éve dolgozik a Ryannél, a megszólításból ítélve személyesen is jó kapcsolatban van/lehet a cég főnökével, ugyanakkor azt is bejelenti, hogy más légitársasági alkalmazás után néz, ahol a részvényeseknek és az alkalmazottaknak közös célja az utasok és egymás jó közérzete, ahol van kommunikáció köztük, ahol az elnöknek mindenki egyaránt fontos. Egyben javasolja, hogy O’Leary vegyen részt a 737-800-as típusátképzésen, amelynek során mindazon pozitív módszerekkel megismerkedhet, amelyekkel nemcsak egy repülőgépet, de egy légitársaságot is vezetni kellene.

Comer kapitány levelét a társaság vezetése félrevezetőnek minősítette, és azon az alapon utasította el, hogy a pilóta október 31-én kilép. A Ryanair közleménye az ERC-t azzal vádolta, hogy a versenytársak szakszervezeteinek fedőszerve. Ugyanakkor a cégvezetés komoly bérnövekedést helyezett kilátásba, ami a kapitányok fizetését évi 22 ezer euróra emelné a nagy hubok esetében, a kisebb bázisokról pedig „hajlandó tárgyalni”, és O’Leary azt a követelést is elfogadni látszik, hogy a különböző országokban az ott érvényes munkajogi szabályozás szerint lehetne szerződni, nem csak az ír szabályozás szerint. A vezér szerint amit a pilóták kapnak, az kedvezőbb lesz, mint a Norwegian bérezése.

A Ryanair által felkínált emeléssel kapcsolatban a brit pilótaszövetség, a BALPA azt javasolja a társaság hajózóinak, hogy ha döntenek, vegyék figyelembe, hogy a cég ajánlatáról nem zajlottak tárgyalások, a vezetés szűk határidőt szabott az elfogadására, az ajánlat valójában arra szolgál, hogy a pilóták szerveződését megakadályozza, és arra sincs semmi garancia, hogy O’Leary be is tartja, amit ígér. A BALPA ugyanakkor jelzi, a Ryanai-pilóták szerveződését, az európai képviselet beindítását a kontinens egész repülőtársadalma támogatja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek