Tábla a szeretett reptéren: tisztelgés Nádas Tamás emléke előtt

Márványi Péter   ·   2014.03.22. 16:15
cim

Érkezés az emléktábla-avatásra

Családtagok, barátok, pilótatársak – és olyanok, akik egyszerűen szerették Nádas Tamás személyiségét, repülését: sokan gyűltek össze Jakabszállásra, a kiváló műrepülő, advanced világbajnok emléktáblájának avatására. Néhány nappal korábban a temetés lezajlott már Ócsán, a református templomban, de Jakabszállásnak megvolt a maga különleges jelentősége a március 7-én, bemutató repülés közben Katarban szerencsétlenül járt pilóta életében.

Egy már korábban felállított repülőemlékműre került Nádas Tamás emléktáblája

Mint Komócsi Zoltán, a jó barát és repülőtárs, aki az emléktábla állítását és avatását kezdeményezte, finanszírozta és szervezte, elmondta: Jakabszállás volt az a hely, ahová Nádas Tamás mindig szívesen visszajött, sokat gyakorolt ennek a szép repülőtérnek a légterében.

An-26-os tisztelgése Jakabszállás fölött

Komócsi elmondta: azért is esett Jakabszállásra a választás, mert itt már megvolt az a repülőemlékhely, amelyre Nádas Tamás tábláját ráilleszthették, ez a repülőtér tulajdonosának, Vass Gézának és Csík Imrének a felajánlása volt. Mostantól minden évben a műrepülő halála napján emléknapot tartanak itt, és berendeznek majd egy emléktermet is a pilóta relikviáival.

Komócsi Zoltán beszél

A pilóta azt kérte a jelenlévőktől: ne felejtsék el Nádas Tamást, és ne felejtsenek el odafigyelni a repülésre, Tamás halála egy nagy figyelmeztetés az élettől, vigyázzunk, mert semmit nem tudunk elkerülni, amit a sors kiszabott ránk.

Mostantól a repülőtér a világbajnok pilóta emlékhelye is egyben

Komócsi Zoltán után Simon Róbert, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke beszélt. Felidézte, hogy tavaly ősszel, amikor Kecelen az ottani gyűjtemény gépeinek első megtisztítását tartották, Nádas Tamás kedvenc gépét, a Zlint választotta, amelyen a repülés alapjait tanulta. Az egyesület pedig engedélyt kapott a Hadtörténeti Múzeumtól, hogy a gépet mostantól róla nevezzék el.

Lett volna Nádas Tamásnak egy „fellépése” az An-26-os pilóták néhány hét múlva tartandó találkozóján. Tamás vállalta a repülést, és azt mondta, ha nem sikerül összegyűjteni az ilyenkor szokásos összeget, akkor is megtartja a bemutatót az Ancsa-pilótáknak.

A rövid beszédek után ki-ki letette a maga virágját és koszorúját az emléktáblához. Erős szél volt, de szép, derűs idő: volt, aki repülőgéppel vagy helikopterrel érkezett az avatóra, és a légierő egy An-26-osa is áthúzott a pálya felett.

Az iho/repülés információi szerint egyébként a katari baleset ügyében még nem zárult le a vizsgálat, ezért nincs újabb információ, mi okozhatta a 45 éves repülőember halálát.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek