Teljes Air India-járat karanténban, Merkel One Delhibe és vissza tankolás nélkül

iho/repülés   ·   2021.05.04. 12:00
airbus-a350-900-frontalansicht

A járvány sújtotta óriásországban korlátozták a belső légiforgalmat is, de sűrűsödnek India felé a külvilágból a segélyrepülések.

Ezekben a hetekben India a járvány forrpontja, és az India és a külvilág közötti légiforgalom került az érdeklődés fókuszába, több szempontból. Egyfelől sok állam teljesen lezárta a szubkontinens felől érkező járatok elől a repülőtereit, csakhogy közben nem indiai állampolgárok ezreit kell kihozni, akik a fertőzött gócpontról haza akarnak kerülni. Feltehetően ennek volt furcsa mozzanata, hogy múlt héten az Air India egyik Delhi-Amritsar-Róma járatának összes utasát és teljes személyzetét, 242 személyt küldtek karanténba leszállás után az olasz hatóságok.

Érkezés után a teszteléskor harminc utast és a személyzet két tagját, köztük a kapitányt és a vezető légiutaskísérőt találták fertőzöttnek. A személyzet egyik tagjának e-mailje szerint a karantént nem szállodában, hanem egy kórház épületében kell eltölteniük, amit csak negatív tesztelés után hagyhatnak el. Ebben az esetben a légitársaságnak az a feladata, hogy megpróbálja visszahozni az embereit Olaszországból.

India egyike volt azoknak a régióknak a világban, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína mellett, ahol eddig a belföldi légiforgalom tartotta felszínen a légiközlekedést a radikálisan csökkenő nemzetközi repülések helyett, de most, a halálos áldozatok számának radikális növekedése mellett a határokon belüli utazási kedv is erősen lecsökkent. Az olyan ultra low-costok, mint az IndiGo és az AirAsia India mellett a nemzeti légitársaságot is sújtja a helyzet, mert a nemzetközi vonalak nagy része után a belföldi járatai többségét is kénytelen volt feladni. Maga az indiai polgári légihatóság is korlátozza a repüléseket, légitárságonként a Covid előtti kapacitásnak egyharmadát engedik dolgozni.

A világ közben megmozdult India érdekében, az országba érkező repülőgépek többsége valamiféle segítséget hoz, elsősorban egészségügyi felszereléseket. A Qatar három teherszállító Boeing 777-ese összesen 300 tonnányi anyagot hozott három nagyvárosba (Bengaluru, Mumbai és Új-Delhi).

Oroszország gyors egymás utáni indulással, két Il-76-os teherszállítóval küldött összesen huszonkét tonnányi felszerelést, oxigénfejlesztőket, lélegeztető gépeket, orvosi monitorokat és gyógyszereket. Kínából a világ egyik legnagyobb cargo-gépével, egy An-124-essel vittek vietnami leszállással tizenhat konténernyi egészségügyi felszerelést. Mindeközben indiai légitársaságok gépei elsősorban oltóanyagot hoznak az országba.

Különleges segélyjárat Németország felől: Kölnből Új-Delhi repülőterére érkezett egy ritka vendég, a német légierő A350-es VIP-gépe, amelynek fedélzetén a Bundeswehr tizenhárom egészségügyi katonája mellett öt tonnányi lélegeztetőgép érkezett az indiai fővárosba. A kéthajtóműves, nagy hatótávolságú Airbus tavaly augusztus óta szolgál a legmagasabb rangú német vezetők szállító eszközeként nagy távolságokra, a gép azonban elérhető különleges és sürgős feladatok végrehajtására is.

(fotó: Twitter, Team Luftwaffe)

A 350-es eredeti kapacitásához képest az öt tonnányi segélyanyag viszonylag kevésnek tűnik. A magyarázat: a gépet Kölnben feltehetően „csurig” megtankolták, így az indiai főváros repterén mindössze két órát tartózkodott, amíg a padlószint alatti raktérből kirakodtak: a 350-es nem vett fel üzemanyagot, hanem  rögtön fordult vissza. Így a „Merkel One” becenevú kéthajtóműves a lehető legkevesebb időt töltötte a veszélyes járvány-gócponton, a személyzetnek sem kellett elhagynia a fedélzetet.

A Kölnben kapott kerozinmennyiség, a mérsékelt terheléssel teljesített odaút után, anélkül tette lehetővé a visszarepülést, hogy a gépnek Delhiben tankolnia kellett volna. Igaz, India felől a 350-es még leszállt Cipruson, lehet, hogy ott kapott még kerozint a hazarepüléshez. Néhány napon belül azonban már a Luftwaffe A400-as dedikált katonai teherszállítói visznek segítséget a járvány-sújtotta Indiába.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek