Több új autót helyeztek forgalomba idén októberben, mint a tavalyiban

MTI   ·   2018.11.06. 09:04

Októberben 10 ezer 923 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 5,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse Kft. adatai alapján. Az első tíz hónapban 115 ezer 549 új személygépkocsi került forgalomba, melyből összesen ezerharmincegy volt tisztán elektromos autó, 97,1 százalékkal több, mint tavaly. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma hatszázharminchat volt, ami 77,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.

Az MGE közleményében kiemelte, hogy az októberi eredményeken látszik a szeptemberi szerény visszaesés utáni piaci helyreállás trendje, így a piac nagy valószínűséggel a hátralévő három hónapban behozza az emelt előrejelzéshez képest szerény elmaradását. Az MGE szerint egész évben száznegyvekétezer új személygépkocsit helyeznek fogalomba. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen, de még kis mennyiség mellett időarányosan nő, azonban a felvevő piac korlátozott, az egész évre elképzelt kétezer darab körüli forgalomba helyezés elérhető.

Az egyesület szerint kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével. A szervezet sürgeti a használt autók importjának mederbe terelését annak érdekében, hogy a fejlettebb országokban letett régebbi, nagyobb károsanyag-kibocsátású, különösen a régebbi dízelmotoros autók ne, vagy ne ilyen mértékben kerüljenek forgalomba Magyarországon.

Az új nagyhaszonjárművekből négyszázharminckilenc állt forgalomba októberben, ami 29,3 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az év eddigi részében összesen 5480 nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba, tizennégy és fél százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Az októberben forgalomba helyezett kilencvenhét autóbusz százhúsz és fél százalékkal több volt a tavaly októberinél. Az első tíz hónapban ötszáznegyvenhárom új autóbusz állt forgalomba, ami 8,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A gépjárműimportőrök egyesülete szerint az autóbuszpiac kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az a fontos, hogy éves szinten növekedés legyen, mert a hazai buszpark nagyon idős.

Az eladott új motorkerékpárok száma 54,9 százalékkal nőtt, októberben százhetvenöt volt. Január–októberben 2797 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba, ami 31,9 százalékos növekedés. Az MGE ugyanakkor jelezte, hogy a piac továbbra is gyenge. Az egyesület változatlanul úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó-azonosítás megoldása a közlekedési céllal használt motorok esetében. Jó hír azonban, hogy jövő évtől a motorkerékpárok regisztrációs adója a használati motorok esetében csökken, ami kedvező hatással lehet a piac fejlődésére.

A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adták el 2018 első tíz hónapjában a magyar piacon, összesen 16 ezer 387-et, a márka piaci részesedése 14,18 százalék volt. Fordból 11 ezer 518, Skodából 10 ezer 338, Opelből 9345, Volkswagenből 8988 kelt el. Az előző év azonos időszakában szintén a Suzuki állt az élen 13,22 százalékos piaci aránnyal. A második helyen változatlanul a Ford állt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig az Opel, illetve a Skoda szerezte meg.

Októberben 1806 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, míg 2017 októberében a számuk még elérte a 2180-at. Az év első tíz hónapjában 17 ezer 824 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, ami 2333-mal több mint egy évvel ezelőtt. A január–októberi időszakban a kishaszongépjármű márkák közül a legtöbbet a Fordból adták el a magyar piacon, összesen 4675-öt, a márka piaci részesedése 26,23 százalék volt.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek