Tolvajfogás légifelderítéssel

MTI   ·   2011.07.14. 16:09

Szétvert egy transzformátort négy férfi, majd az abból kiszedett három darab, egyenként körülbelül 30 kilós réztekercset akarták volna elvinni szerdán hajnalban egy Kiskőrös melletti tanyán - közölte a Kiskőrösi Rendőrkapitányság. A közelben birkákat legeltető juhász arra lett figyelmes, hogy elment az áram a hodályban, ezért ellenőrizni akarta a transzformátort. A juhász meglátta a rongálókat, akik a közeli kukoricásba és szőlősbe menekültek.

A juhász értesítette a szomszédos repülőtér vezetőjét, aki hívta a rendőröket, és mondta nekik, hogy felszáll sárkányrepülővel, és amíg kiérkeznek, szemmel tartja a tolvajokat.

A helyszínre érkező rendőrök a levegőből jelzéseket adó sárkányrepülős segítségével három tettest sikeresen elfogtak. Nem sokkal később a gépkocsival menekülő negyedik bandatagot Dunaegyházán, a lakásán találták meg a solti rendőrök.

Az elfogott négy fiatal férfi ellen a Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozói lopás miatt indítottak eljárást. A négy férfi őrizetbe került, kihallgatásuk már megtörtént. Az általuk okozott kár 2 millió forint.

Kapcsolódó hírek

Repülés Blog Sportrepülés Szárnyak és gondolatok

Óriási sikerrel zárult a III. RepTár MiG-29 Szimulátor Bajnokság Szolnokon

iho/repülés   ·   2023.06.07. 16:15

A harmadik alkalommal rendezték meg, az ország minden szegletéből érkeztek versenyzők. A harmadik szolnoki esport-esemény a nézőközönségnek is kuriózumnak számított, ugyanis a Hangár épület aulájában óriás LED falon követhették nyomon a légiharcokat, amiket Fidel Ákos, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár századosa közvetített.