Új emissziómérési technológiát fejlesztett az Energotest

MTI/iho   ·   2020.11.24. 19:45
01_energotest

Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emissziómérési technológiát fejlesztett uniós támogatással a pécsi Energotest Kft. a dunaharaszti Contireg Mérnökiroda Kft. és a Szegedi Tudományegyetem kutatóival együttműködve.

Mint azt a cég közleményében írták, a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 713 millió forintos támogatásával megvalósult kutatás-fejlesztési projekt célja egy gépjárművekbe beszerelhető tesztberendezés volt, amely közel valós időben és menetüzemi körülmények között képes a kipufogógáz-összetételt mérni, elemezni. Kiemelték, hogy a három év alatt megvalósított új technológia utat nyit a gépjárművekbe integrálható további intelligens adatgyűjtő technológiák fejlesztésének irányába.

Steigervald Attila, az 1990-ben alapított cég ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: a fejlesztéssel a jövőben a motorfejlesztések és az új generációs üzemanyag-fejlesztések támogatása valósulhat meg, egyben továbbfejleszthetik segítségével a járművek környezetvédelmi mérését is. A teljes egészében hazai tulajdonban lévő középvállalkozás fő tevékenysége gépjárművek műszaki vizsgáztatásához szükséges vizsgasori eszközök, fékpadok, illetve egyedi szerszámok gyártása.

A cég fejlesztette a többi közt az Energoline komplett mérésadatgyűjtő és kiértékelő programot, amellyel a Közlekedési Hatóság szinte valamennyi és a Magyar Autóklub minden állomása dolgozik, számos további javító- és vizsgabázis mellett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.