Ukrán tengerészek vesztek oda egy fekete-tengeri viharban

MTI/iho   ·   2021.01.17. 15:05

Elsüllyedt egy palaui felségjelzésű teherhajó a Fekete-tengeren, a török Bartin tartomány partjainál, Inkumu falu közelében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség, beszámolva arról is, hogy a tizenhárom fős legénység legkevesebb két tagja életét vesztette.

A térségben zord időjárási körülmények uralkodnak. A balesetet követően az Arvin nevű teherhajó legénysége mentőcsónakokba szállt, és a tengeren hánykolódik, mindössze 600-700 méterre a szárazföldtől. Erős szél és magas hullámzás nehezíti a mentést, ezért a műveletben a török parti őrség és a katasztrófavédelem mellett a haditengerészet is részt vesz. A csapatok eddig öt embert tudtak kimenteni, de kettőnek már csak a holttestére bukkantak rá. A mentési munkálatok folytatódnak.

Sinan Güner, Bartin tartomány kormányzója az Anadolunak azt nyilatkozta, hogy a teherhajó Georgiából Bulgáriába tartott, és a rossz időjárásra tekintettel húzódott közelebb a partvonalhoz, mielőtt a szerencsétlenség történt. A hajó legénységének tagjai ukrán állampolgárok.

A kormányzó jelezte, bár először azt közölték, hogy a hajó orosz zászló alatt közlekedik, később arról értesültek, hogy palaui.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.