Utasokat szállított a szerelvény Dombrádon

Tevan Imre   ·   2021.08.21. 12:00
01_dombradi_hajtanypalya

Hajtányok járták az augusztus 20-i városnapon a 119-es menetrendi mezőbe sorolt, keskenynyomközű vasút utolsó kilométerét. Az egyik hajtány kocsikat is vontatott, a hangulat igazi kisvasúti volt!

Többször lehetett már hallani tervekről a 2009-ben megszüntetett forgalmú Nyírvidéki Kisvasút egy-egy szakaszának újraélesztéséről. Sokan látnak fantáziát a megyeszékhely vasútállomása és a sóstói kirándulóhely közötti rész újraindításában, itt a forgalom szerintük akár a jegybevételekből is eltarthatná magát.

Mindenki felülhetett a hajtányokra

A Nyíregyháza–Dombrád vonal 1905-ben épült, hat évvel később csatlakozott hozzá Herminatanyától Balsáig a másik ág, majd 1930-tól egy Tisza-híd (illetve 1944-es felrobbantása után az azt pótló személyszállító komp) segítségével a Bodrogközi kisvasúttal is összeköttetésbe került. 1980-ban a zempléni oldalon fölszedték a vasutat, a szabolcsi hálózaton pedig 2009 óta nem járnak vonatok.

A Kemencei Erdei Múzeumvasút üzemeltetésével több mint két évtizedes tapasztalatokat szerzett Kisvasutak Baráti Köre Egyesület (KBK), illetve annak nyírvidéki szakcsoportja Dombrádtól indulva lehelne életet a pályába Rétközi Hajtánypálya néven.

Tüzéptelep, végállomás!

Elképzelésükben mindenképp szimpatikus, és javítja a megvalósulás esélyeit, hogy fokozatos fejlesztést képzelnek el, kicsiben kezdenék, és ha a lehetőségek adottak, megpróbálnak továbblépni.

Valójában már el is kezdték, hiszen az augusztus 20-i rendezvény tekinthető a Rétközi Hajtánypálya nulladik fázisának: motoros hajtányokon lehetett utazni a végállomástól 1,1 kilométerre lévő Tüzépig, a KBK-sok ugyanis megtisztították, és járhatóvá tették a néhol igencsak benőtt pályát.

Kézihajtány kézi irányváltása

Felszólalt Harsányi László polgármester is, aki a tiszai turizmus és a hajtányozás összekapcsolásában lát potenciált. Dombrád hagyományosan a kisvasúthoz pozitívan álló település, az egyik korábbi polgármester, Solymosi László támogatása látszik az itteni kisvasúti múzeum létében is, így itt máig élő a 760 milliméteres nyomközű vasút emléke.

A KBK-sok tervei szerint először Tiszatelekig, később Nagyhalászig tudnák fölvenni a forgalmat. Persze akár Nyíregyháza Sóstóig is lehetne tartalmas programokat szervezni, vagy Tiszától Tiszáig, Dombrád és Balsa között kombinálni a hajtányozást és a vizitúrát – mondta el az ihónak Tátrai Péter, a KBK nyírvidéki szakcsoport vezetője.

Feléledt a dombrádi delta is

Sokféle hajtány, drezina létezik, így a Rétközi Hajtánypályán is többféle élményben lehetne részesülni. Most is ki lehetett próbálni Dombrádon a háromkerekű, kézzel hajtott pályamesteri eszközöket, de az emberi erővel működtetett járművek között is van komolyabb, külföldről (Burgenland) ismerhetjük a modern, kerékpárszerűen, lábbal működtetett hajtányokat. Ugyanakkor motoros hajtányokra is föl lehetett ülni, sőt egy békési téglagyári vontató mögé kocsikat kapcsoltak. Az egyik csak egy pőre volt, de a másik egészen olyan, mint egy kisebb személykocsi. A szerelvényt húzó-toló hajtány pedig a laikus számára teljesen olyan, mint egy apró mozdony, szóval ezzel a szerelvénnyel utazni hamisítatlan kisvasúti feelinget jelent.

Nyitóképünkön: munkában a téglagyári vontató

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek