Világ irányítói – Madridban: a HungaroControl lehetőségei

iho   ·   2019.03.13. 08:45
cim

Új innovációit és a gyakorlatban már sikeresen alkalmazott technológiai fejlesztéseit mutatja be a HungaroControl magyar légiforgalmi szolgálat az ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi rendezvényén, a World ATM kongresszuson Madridban – mondta Szepessy Kornél vezérigazgató az MTI-nek az esemény nyitónapján.

A legizgalmasabb újítások közül kiemelte a mesterséges intelligencia alkalmazását, amellyel például szimulációk során ki lehet váltani az álpilótákat. Emellett alapkutatások zajlanak a gesztusvezérlés területén is, hogy miként hasznosítható a légiforgalmi irányításban az emberi test mozgásának értelmezésén alapuló kommunikáció.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a nagyszabású madridi rendezvény lehetőséget teremt a HungaroControl távoli toronyirányítási (Remote Tower) megoldásának még szélesebb körű megismertetésére. Ennek lényege, hogy a repülőjáratok irányítása egy távolabbi központból is elvégezhető, nemcsak közvetlenül a repülőtérről.

A cég standján bemutatnak több más, a magyar légtérben eredményesen működő megoldást, például a MergeStrip elnevezésű, leszálláskor alkalmazott forgalomszervezési eljárást. Vagy az útvonalmentes légtérre vonatkozó úgynevezett free route technológiát, amely megszünteti az ország be- és kilépőpontjai közötti töréspontokat az útvonalban.

Szerepel a kínálatban továbbá a Ködszűrő nevű fejlesztés is, amely rossz időjárási körülmények között növeli a gépek láthatóságát.

Szepessy Kornél hangsúlyozta, az európai léginavigációs szolgáltatók egy része nem foglalkozik innovációval, ami kedvező helyzetet teremt a HungaroControlnak az ágazatban körvonalazódó konszolidációs folyamatban, amely várhatóan a légiforgalmi irányítással foglalkozó szervezetek csökkentését eredményezi majd.

„Egy ilyen folyamatban a nagyoknak van természetes előnyük, úgyhogy mi igyekszünk nagyobbnak látszani, mint amekkorák Magyarország légtere alapján reálisan lehetünk” – fogalmazott a vezérigazgató.

Kitért arra, a kongresszus keretében új együttműködéseket is keresnek, tárgyalnak például ausztrál és indonéz szakemberekkel, de meglévő nemzetközi partnereikkel is egyeztetnek. Az ISAVIA légiforgalmi szolgálattal megállapodtak arról, hogy az izlandi légiforgalmi irányítók öt hetet töltenek el a HungaroControl képzési és szimulációs központjában.

Győri Enikő madridi magyar nagykövet felhívta a figyelmet arra, az állami tulajdonú magyar vállalat már ötödik éve állandó résztvevője a kongresszusnak.

Véleménye szerint a cég „olyat tud, amit nagyon kevesen a világon”, ezért Spanyolország jó üzleti lehetőségeket kínálhat neki, hiszen a világ második legnépszerűbb turisztikai úti célja, amely évente 80 milliónál is nagyobb utasforgalmat bonyolít, és kiterjedt regionális repülőtéri hálózattal rendelkezik. „Itt a légi irányítótornyok egy része már privatizált, ezek jól működnek, és a cél az volna, hogy a magyar HungaroControl is versenyben legyen ezen a piacon” – mondta.

A keddtől csütörtökig tartó World ATM Congress rendezvényen a világ 80 légiforgalmi szolgáltató vállalata, és összesen 136 ország több mint nyolcezer szakembere vesz részt. A szervezők idén olyan, az ágazat számára kihívást jelentő témák megvitatását állították a középpontba mint például a repülőterek kapacitásnövelése vagy a drónforgalom kezelését szolgáló speciális vezérlőrendszerek kérdése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.