Vissza a tornyokba, szektorokba

iho   ·   2013.05.06. 09:00
cim2

A helyzet pillanatnyilag megoldódott, az irányítók visszatértek a tornyokba, központokba, szektorokba, munkahelyekre. De az Aviation Weeek arra figyelmeztet, hogy a bizonytalanság ezzel nem ért véget.

Mint korábban beszámoltunk róla, az amerikai költségvetési intézményeken végighullámzó megszorítási cunami az FAA-t kétféleképp is érintette: igen komoly felháborodás közepette jelentették be kora tavasszal annak a 149 kisebb repülőtérnek a nevét, ahol a Szövetségi Légügyi Hivatal már nem tudja finanszírozni a szolgálatot, tehát vagy megszűnik az irányítás, vagy a helyi közösségek próbálják hozzá összeszedni a pénzt.

A másik, még nagyobb közfelháborodást keltő intézkedés az irányítók egy részének munkaidő-csökkentése, kötelező szabadsága volt, amely naponta átlag tíz százalékkal csökkentette az irányítói létszámot, ami viszont azonnal forgalmi problémákban, késésekben jelentkezett.

A második intézkedésre az azonnali reakció egy közös republikánus-demokrata törvényjavaslat volt, amely feljogosította az FAA-t arra, hogy a pénzt átcsoportosítsa és az irányítókat teljes létszámban visszaterelje a munkahelyükre. A kongresszusban rekordgyorsasággal elfogadott tervezetet azóta az elnök is aláírta. Ez a pozitív fejlemény, ezután következnek a kérdőjelek.

A 600 millió dollár körüli összeg, amivel az FAA költségvetése 2013-ban csökken, nem változott, és a korrekció csak a 2013-as pénzügyi évre vonatkozik, elméletileg tehát nagyon is meglenne a lehetőség arra, hogy a legkellemetlenebb kényszerintézkedéseket újra be kellene vezetni.

A másik igen kellemetlen következménye az átcsoportosításnak, hogy így viszont nem jut pénz más dolgokra, például a légtérellenőrző rendszerek technikai megújítására, a sok kritika szerint elavult és elhasznált berendezések pótlására, cseréjére.

Egy azonnali jó hatása mindenképp van az intézkedéseknek, az amerikai légitársaságok szövetsége, az A4A felfüggesztette a pert, amit az FAA ellen indított.

Azonban ugyancsak csúszni fog az új légtér-ellenőrzési és forgalomszervezési rendszer, a NextGen bevezetése. Lelassulnak várhatóan a különféle légialkalmassági engedélyeztetési folyamatok, ez akár az egész iparágat érinti, például az új repülőgéptípusok, hajtóművek bevezetését is. Végül a szaklap arra is figyelmeztet, hogy a kisebb repterek tornyainak kiürítését ugyan az FAA felfüggesztette, de ez ügyben ugyancsak nem született még végleges döntés.

Kapcsolódó hírek