Viszlát, Irisbus, helló, Iveco!

Ács Attila   ·   2013.05.29. 14:00
Iveco-Bus-UrbanWay_fooldal

Közel másfél évtizeddel ezelőtt a Renault és az Iveco úgy gondolta, hogy többre mennek, ha – buszfronton – egyesítik erőiket, így megalakították az Irisbus nevű céget, amiben kezdetben mindkét cég 50-50 százalékban részesedett. Néhány évvel később – miután a Renault komoly tulajdonrészt szerzett a Volvo teherautó-részlegében – kénytelenek voltak a franciák eladni a részvényeiket, így a cég 100 százalékban olasz tulajdonná vált, noha a termékpaletta nagyrészt a Renault egykori típusaiból (illetve ezek továbbfejlesztéséből) tevődött össze, és a gyártás is főként Franciaországban maradt.

A vezetőség most úgy döntött, hogy talán több babér teremhet a cégnek, ha Iveco néven folytatják tovább, hiszen ez a márka mégiscsak tradicionálisabb, ismertebb és jobban cseng a legtöbb országban. Annak idején tehát az Irisbus miatt eltűnt a Renault, az Iveco, az Ikarus és a Karosa, mint buszmárka, most viszont eltűnik az Irisbus, de visszatér a Iveco, és továbbra is megmarad az Heuliez márkanév – gyakorlatilag az egyetlen, amelynek sikerült túlélnie az elmúlt évek változásait.

Az Irisbus Citelis utódja: Iveco Urbanway. Az első ajtó lematricázása nem feltétlenül a legpraktikusabb megoldás<br>(fotó: Iveco)

Első lépésben a városi buszcsaládot, a Citelist újítja meg az Iveco, ami ezentúl Urbanway néven fog futni. A Citelis az Agorát váltotta 2006-ban, az Agora pedig az R312-t 1995-ben, ami viszont még 1987-ben jelent meg a Renault kínálatában. Az ősmodell néhány vonása még az Urbanwayen is felfedezhető, de persze az új típus azóta teljesen átalakult, megújult.

Teljesen új a homlokfal, de sajnos nem feltétlenül előnyére változott; durva, karakteres vonásai a Stralis fényszórókkal érdekes összhatást keltenek. A hátfalat is teljesen átrajzolták a tervezők, de itt szerencsére sokkal lágyabb vonalakkal találkozhatunk, viszont – az új motorok nagyobb hűtésigénye miatt – teljesen eltűnt a hátsó ablak. Valamennyivel hátrébb került a második ajtó is, ezt a tervezők a jobb helykihasználással indokolják.

Az utastérbe csöppenve viszont kellemes meglepetés éri az érdeklődőt: tágas, világos, közepén egy valóságos tánctér áll rendelkezésre, ami az alacsony padlós buszoknál sajnos nem általánosan bevett gyakorlat. A prototípus színvilága is igen kellemes (ellentétben például a rideg, fantáziátlan BKK-s Citarókéval). A világításről LED-es fényforrások gondoskodnak (szinte örök életűek), az ülések viszont szinte szó szerint fapados kivitelűek; a megrendelők valószínűsíthetően egy másik, kényelmesebb típust választanak majd.

Tágas utastér<br>(fotó: blogautomobile.fr)

A buszokba kétféle dízel erőforrás rendelhető: 6,7 literes Tector vagy 8,7 literes Cursor motor – amik ha még nem lenne elég a névkavalkádból – néhány éve már nem Iveco, hanem FPT (Fiat PowerTrain) márkajelzés alatt készülnek. Természetesen mind a kettő teljesíti a jövő év elejétől érvénybe lépő Euro VI-os normát, de ezek mellett CNG üzemű és hibrid változat is rendelhető.

A 10,5, 12 és 18 méteres hosszúságokban kapható, Franciaországban és Csehországban gyártott Urbanway típuscsalád minden bizonnyal – az elődjéhez hasonlóan – népszerű lesz Franciaországban, ahol a városi buszok kategóriájában az Irisbus (illetve most már Iveco) az eladások 60 százalékát tudhatja magáénak.

A busz hátulja<br>(fotó: blogautomobile.fr)

Kapcsolódó hírek