Vitorlázórepülő Eb az edző szemével – 1. rész

iho   ·   2015.08.09. 08:45
cim1

(fotó: Mattburger Zsolt)

Érdemes visszatérni a nemrég lezajlott őcsényi nagy versenyre, amelyről portálunk is többször beszámolt, de most megjelent egy rövid elemzés is a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség oldalán. A szerző az egyik legautentikusabb, a magyar casapat edzője, Gönczi Péter. Először ezt az összefoglalót adjuk közre, majd az iho/repülés vele készült külön interjúját is, további érdekes és fontos részletekkel. Merthogy az a beszélgetés majd nemcsak a versenyről, hanem a repülősport, egyáltalán a repülés magyarországi helyzetéről is sok fontos megállapítást tartalmaz... De először a rövid összefoglaló és az eredménylista:

Bár a verseny két rosszidős nappal kezdődött, utána az időjárás megemberelte magát, és kánikulára váltott. Nem kellett Namíbiába menni Európa vitorlázórepülő élmezőnyének, hogy a sivatagban érezze magát és odaillő átlagsebességeket érjenek el résztvevői. Igazán sikeres és jó verseny volt, méltó az ideözönlött gépcsodákhoz. Olyan gépeket láthattunk, amelyekről eddig csak álmodni tudtunk.

(fotó: Osgyáni Barnabás)

Nemcsak az időjárás, a gépek és a versenyzők voltak csodálatosak, de mindenki meg volt elégedve a rendezéssel is.  Az Őcsényi Klub igen nagy energiával készítette elő az Eb-t és minden külföldi csak dicsérte kedvességüket. Jó volt az eligazításra berendezett hangár, az eligazítások állandó időpontja, és az, hogy a csapatkapitányok előtte összeültek és így a vitás kérdések már nem kerültek az eligazításra. Az eleinte vitatott 3 kilométeres célkör is bevált a verseny során. Végül is kilenc sikeres versenyszámot rendeztünk, közbeiktatva egy jogosan törölt napot és egy pihenőnapot mindhárom osztályban.

Mindenki igen kíváncsian várta a lengyel Sebastian Kawa szereplését, aki jelenleg a világ legeredményesebb vitorlázórepülője szinte minden géposztályban. Most csak a nyolcadik számban győzött először, majd a következő számban magabiztosan ismét győzött, átvéve a vezetést az összetettben is.

(fotók: Dai Kawamura)

A magyar csapatból a legjobb eredményt a 18 méteres osztályban tudtuk elérni, ahol Szabó Péter a második helyet érte el a második és a kilencedik versenyszámban, így összetettben a nyolcadik helyen végzett. Halász Lászlóval igen eredményes géppár repülést hajtottak végre, de sajnos Laci az egyik számban kissé leszakadt és így a szoros mezőnyben a tizenharmadik helyen végzett. Ha már nagyobb gyakorlatuk lesz az új gépekkel, még ennél is jobb eredményt fognak majd elérni.

A 20 méteres kétüléses osztályban repülő Kiss Dani/Szabó Anna páros még szorosabb géppárt repült Tamás Ferenc/Vörös Jenő Arcusával, a két bérelt géppel az igen jó tizenharmadik és tizennegyedik helyet érték el. Biztató, hogy Kiss Dani/Szabó Anna egy versenyszámban harmadik lett.

A szabadosztályban szintén bérelt kétüléses géppel repülő Laurinyecz Sándor Borkuti Bélával három alkalommal verekedte be magát az első tízbe, de egyszer motort kellett indítania és ezzel a tizenhetedik helyre került, hasonló módon Hegedűs Lászlóhoz, aki a tizennyolcadik helyen végzett.

Végezetül megköszönném a kisegítők és a meteorológusok nagyszerű munkáját is – írja Gönczi Péter.

A 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság helyezettjei és a magyar résztvevők eredményei

18 méteres géposztály:
1. Sebastian Kawa, Lengyelország
2. Roman Mracek, Cseh Köztársaság
3. Andrew Davis Nagy-Britannia
8. Szabó Péter Magyarország
...
13. Halász László Magyarország

20 méteres kétüléses géposztály:
1. Andreas Lutz-Wolfgang Janowitsch Ausztria
HC. Makoto Ichikawa-Akemi Ichikawa Japán
2. Jakub Barszcz-Christoph Matkowski Lengyelország
3. Marco Hanses-Sebastian Beule Németország
...
13. Kiss Dániel-Szabó Anna Magyarország
14. Tamás Ferenc-Vörös Jenő Magyarország

OPEN géposztály:
1. Lukasz Wojcik Lengyelország
2. Adam Czeladzki Lengyelország
3. Jeroen Verkuijl Hollandia
...
17. Laurinyecz Sándor Magyarország
18. Hegedűs László Magyarország

(Összefoglalónk a magyar csapat edzőjével készült interjúval folytatódik.)

(fotó: Osgyáni Barnabás)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.