Wizz: menekülés előre, Váradi: nyárra már repülhet a teljes flotta

iho/repülés   ·   2022.01.27. 09:00
20190307_wizz_a321neo_leszállópálya

A tíz évre szóló tervek továbbra is ötszáz gépes flottáról szólnak, ehhez bőven kellenek új pilóták is: beüzemelték a társaság harmadik budapesti full-flight szimulátorát.

A Wizz Air a tavalyi év utolsó három hónapjában összesen 213,6 millió eurónyi veszteséget szenvedett el, az időszakra elsősorban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt ismételten bevezetett utazási korlátozások nyomták rá a bélyegüket – idézi a napi.hu a Financial Times elemzését, illetve a társaság negyedéves jelentését.

A fokozott mínusznak az lehet az oka, hogy a Wizz 2020 óta jelentős összegeket áldozott arra, hogy növelje munkavállalói létszámát és bővítse üzletét. Portálunk is többször idézte a vezérigazgatót, aki újra és újra megerősítette, a Wizz szinte minden más konkurensével ellentétben nem adja fel gépparkbővítési ütemét, „eljött a mi időnk”, „hihetetlen gyorsan visszaáll a piac” – nyilatkozta 2021 júliusában. Nos, az omikron ezt keresztülhúzta, viszont a tavaly év végi adatok igazolják, hogy a Wizz likviditási szempontból az egyik legerősebb légitársaság.

Váradi most úgy gondolja, az utasforgalmat még januárban, februárban és március elején is jelentősen érinti majd a járványhullám, de mostani számításaik szerint nyárra már a cég teljes, 170 gépből álló flottája ki lesz használva. Ezzel folytatják a cég erőteljes növekedési stratégiáját, amely miatt a járvány alatt is új gépeket rendeltek, hogy a cég jelenlegi kelet-európai jelenlétét tovább bővítsék a régióban.

A Ryanair jóslatához hasonlóan Váradi is úgy véli, lehet számítani a jegyárak emelkedésére, azonban ez elsősorban az üzemanyagárak és a bérköltségek emelkedése, valamint a szabályozói szigorítások miatt válnak majd szükségessé.

Ugyancsak ennek a bővítésre számító optimizmusnak a jele, hogy a Wizz bejelentette: használatra kész a harmadik teljes repülésszimulátor a légitársaság Budapesten található, korszerű képzési központjában.

A 7,7 millió eurós beruházást követően a CAE által épített új 7000XR teljes repülésszimulátor (FFS) – amely a Wizz Air A320neo típusú repülőgépeit szimulálja – a képzési központban található két másik FFS-hez és egy rögzített szimulátorhoz csatlakozik, 33 százalékkal növelve a képzési kapacitást. Hatalmas mérföldkő ez a Wizz számára, hiszen ezáltal az FFS képzési kapacitása 6800 órányira nőtt, amely megkönnyíti a légitársaságnak, hogy 2030-ig 4600 új pilótát vegyen fel.

Az új szimulátor kizárólag a Wizz Air jelenlegi és jövőbeli pilótái számára áll rendelkezésre, és segítségével évente több mint 1700 pilóta képzése válik lehetővé. A szimulátor a Wizz Air akadémiájáról érkező új kadétok képzését is segíti majd, mivel a légitársaság ambiciózus növekedési tervei közé tartozik, hogy a következő tíz évben több mint háromszorosára növelje flottájának méretét, és ötszáz repülőgépes légitársasággá váljon, olvasható a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek