Wizz-vadászat pilótákra, légiutaskísérőkre!

iho   ·   2017.10.01. 11:15
cim

A Wizz Air bejelentette eddigi legnagyobb szabású, az egész hálózatra kiterjedő toborzó kampányát. Az elmúlt tizenhárom évben a Wizz megerősítette vezető pozícióját a térség légiközlekedési piacán, jövőre közel 1300 új közvetlen munkahelyet teremt a cégnél – hangzik a társaság közleménye, majd következik a többi adat: 2017-ben eddig már tizenegy új repülőgép érkezett a Wizz Air flottába, amelyhez 2018 végéig további huszonegy új Airbus A320 és A321 csatlakozik. A Wizz-csapat több mint 4500 fősre növekszik a következő év végéig. A karrierlehetőségek számának növekedése azonban nem áll meg ezzel: a tervek szerint 2024 végére a flotta már kétszeresére bővülhet, több mint százhatvan repülőgéppel.

Európában és a kontinensen túl több mint huszonöt országban összesen négyszáz toborzót szervez a Wizz Air, pilótáknak és légiutas-kísérőknek egyaránt, ezeken a találkozókon az érdeklődők többet tudhatnak meg a cégről, a légiközlekedési pályáról, és persze a követelményekről és a lehetőségekről.

(fotó: BA)

A vonzó kompenzációs csomagon és juttatásokon túl – fogalmaz a közlemény – a Wizz Air pilótáinak garantált munkaritmust biztosít: az első tisztek és kapitányok akár ingázhatnak a kiterjedt hálózat több mint 550 útvonalát igénybe véve, de a relokáció is biztosított tizenöt európai országban működő huszonnyolc bázis bármelyikére.

A légiutas-kísérőnek jelentkezők felvétel esetén kiváló képzésben részesülnek, ingyen kapnak egyenruhát és lehetőségük van szülőhelyükön dolgozni Európa egyik legsikeresebb légitársaságánál – nem beszélve arról, hogy a dolgozói utazási lehetőségeket is igénybe vehetik a Wizz hálózatában a kontinensen és azon túl is.

Akik a légitaskísérők munkáját szeretnék megismerni, illetve jelentkezni, azok október 7-én és 26-án vehetnek részt Budapesten a Mercure Koronában, Szegeden október 12-én az Art Hotelben nyílt napokon, előzetes internetes jelentkezéssel.

(fotók: Wizz Air)

Budapesten októberben négy-négy alkalommal lehet jelentkezni kapitányként típusengedéllyel, illetve típusengedély nélkül, első tiszteknek szintén külön szerveznek jelentkezést type-rated, illetve az A320-as típussal nem rendelkező pilótáknak.

Néhány részlet a légiutaskísérők követelményrendszeréből:

  • a korhatár 18 év,
  • a hölgyek legalább 165, az urak legalább 175 centi magasak legyenek,
  • folyékony angol tudás
  • és érvényes útlevél is szükséges,
  • nem különben kell tudni úszni is.

Figyelem, piercing és tetoválás csak ott lehet, ahol az egyenruha eltakarja!

A típusképesítéssel rendelkező kapitányoknak ezer órányi repült idő kell gépparancsnokként, akinek nincs 320-as jogosítása, annak 3500 órát kell felmutatnia sugárhajtású gépeken és ugyancsak minimum ezer órát kapitányként.

A 320-as típusengedéllyel rendelkező első tiszt minimum 500 órát kell, hogy felmutasson a keskenytörzsű Airbusokon, és ebbe nem számít bele a szimulátor-idő, akinek nincs 320-as típusa, annak ezer órányi kétmotoros, illetve legalább 500 órás sugárhajtású vagy légcsavaros-gázturbinás gépen gyűjtött órát kell felmutatnia, amikor kitölti a mindenkinek kötelező adatlapot.

„Flottánk 2024-re legalább a duplájára nő, ezáltal számos lehetőséget tudunk nyújtani jelenlegi és jövőbeli munkatársainknak egyaránt, hogy a felhők között építsék karrierjüket Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságánál” – olvasható Ujhelyi József, a Wizz Air járatüzemeltetési vezetője nyilatkozata a közleményben. „Jelentős bővülést tervezünk, több mint 1300 új munkahelyet teremtünk a cég növekedésével párhuzamosan, és mindenkit, aki szenvedélyt érez a légiközlekedés iránt, arra bátorítunk, látogasson el a következő év végéig rendezendő négyszáz toborzási eseményünk egyikére.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek