Száz éve történt Trianon, Prága–Fiume Regiojettel – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 1-jétől június 7-éig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 1-jétől június 7-éig.
A megállás és az újraindulás néhány vonalon torlódást okozhat, ezért utasok és a többi közlekedő megértését kéri a BKK.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 25-étől május 31-éig.
A közösségi közlekedést lebonyolító cégeknek jövőre mintegy százmilliárd forinttal, a korábbi ötödével jut nagyobb támogatás – derült ki a 2021-es központi költségvetésről szóló javaslatból.
Az Európai Unió az Interreg Central Europe területi együttműködési program részeként, CONNECT2CE néven egy idén májusban záruló, de összesen három évig tartó projektet indított, tizenhárom projektpartner bevonásával, a kelet-közép-európai országok közötti regionális közösségi közlekedési közszolgáltatások fejlesztésére.
A BKK Központi ügyfélszolgálata, továbbá a BKK Ügyfélközpontok május 25-étől ismét az ügyfelek rendelkezésére állnak.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 18-ától május 24-éig.
Százhúsz új kocsival frissítenék az egyre elavultabb csuklósállományt.
A János-hegyi libegőt és a fogaskerekűt is le lehetne állítani – a pandémia idején még kisebb forgalmú mellékvonalakkal egyetemben.
A Volánbusz menetrend szerint közlekedő MAN busza eddig ismeretlen okból csúszott bele a házba.