Tizenegy tonna, tizenegy milliárdból, harminc kilométeren
Kelebia és Tataháza között felújították az 55-ös főutat.
Kelebia és Tataháza között felújították az 55-ös főutat.
Végigkövettük a „születésétől” kezdve a fejlődését, mostanra elkészült: gyönyörködjenek benne, irigyeljék a hatvaniakat!
Bővítené a gyorsforgalmi utak típusait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az autópálya és az autóút mellé javasolt harmadik kategória, az M gyorsút megépítése 25–30 százalékkal olcsóbb lehet a jelenleginél.
Várhatóan a hét második felében elkezdik a Zalalövőn több mint 13 milliárd forintos beruházással épülő elkerülő út 600 méteres hídján az első acélszerkezetű elem betolását.
Kiemelt közúti és vasúti fejlesztési projektek is vannak azon a listán, amelyet a kormány rendeletben hagyott jóvá – a felsorolás a Magyar Közlönyben jelent meg.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény–Záhony közötti szakaszra.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyét nyugatról elkerülő út újabb, 4,5 kilométer hosszú szakasza több mint 3,3 milliárd forintba kerül.
Várhatóan a hét második felében elkezdik a Zalalövőn több mint 13 milliárd forintos beruházással épülő elkerülő út 600 méteres hídján az első acélszerkezetű elem betolását.
Átadták a 32-es főút Szolnok–Hatvan vasútvonal fölött átívelő hídját.
Hajnalban megnyitották a forgalomnak az új solymári közúti felüljárót; az ürömi csomópontot július harmadikától lehet korlátozás nélkül használni.