
Budapest új elektromos buszai: harminc már megjött
Közút
Halad az M25-ös déli ütemének építése
Füzesabony és Kerecsend között közel nyolcszáz méteren módosították a 3-as főút nyomvonalát.
Villamosít a Škoda
A cseh autógyár stratégiája szerint 2025-ben az elektromobilok teszik ki az eladott gépkocsik egynegyedét.
Nő a vasúti árufuvarozás Csehországban
Négy százalékkal nőtt a vasúton szállított árumennyiség, ami még nem múlja felül a közúti fuvarozási növekedést, viszont nyilvánvaló, hogy átalakulóban van a fuvarozási piac.
Tovább újult az 1-es főút Győrben
A likócsi körforgalom és az Ipar utcai csomópont közötti szakaszt szélesítették ki kétszer két sávosra.
E-buszjegy már Tatabányán is
Bővülő gyorsforgalmi úthálózat, Adria-csőd – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 30-ától október 6-áig.
Élénkül a Kassa és Hidasnémeti közötti forgalom
Kamionellenes hadjárat Csehországban
Kamionstop bevezetését tervezik vasárnapokon, sőt, kitilthatják a járműveket az alsóbbrendű utakról.
Teljessé vált Nyíregyháza nyugati elkerülője
Átadták a 338-as főút utolsó, közel nyolc kilométeres szakaszát is.
Kész az M44-es Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza
Szombattól kibővül a 101E busz közlekedése
Kétszer két sávossá bővült az M2-es
Végre összejött: az MNV Zrt. az idei Infrastruktúra Kupa győztese!
Először nyerte meg az Infrastruktúra Kupát az MNV Zrt. csapata, a NIF Kupa 2019 programon a Ke-Víz 21 Zrt. győzedelmeskedett.