A hálózatok ereje jelszóval roadshow-zik a száznegyven éves HHLA
A kampány középpontjában egy kék, a hamburgi központú logisztikai csoport kereskedelmi hálózatainak fontosságát szimbolizáló konténer áll.
A kampány középpontjában egy kék, a hamburgi központú logisztikai csoport kereskedelmi hálózatainak fontosságát szimbolizáló konténer áll.
A beruházás keretében nyílt hozzáférésű, közcélú infrastruktúraként vasúti kapcsolat épül és rakodóterület létesül.
A déli ipari övezetben található, 22 ezer négyzetméteres új csarnokkal együtt az országban hét helyszínen több mint 120 ezer négyzetméter raktárkapacitással áll az ügyfelek rendelkezésére a logisztikai vállalat.
Az éves árbevételt több mint hat százalékkal növelték 2024-ben, az EBIT pedig öt százalékkal 45 millió euróra nőtt, ami rekordot jelent a vállalat történetében. Az eredmény bővülésében a biztosítási és szerződéses logisztikai szegmens játszotta a főszerepet.
A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat tavaly 124 millió euróért fektetett be logisztikai terminálokba, az automatizálásba és az e-mobilitásba, Magyarországon pedig huszonöt százalékkal növelte a raktárfelületét.
A logisztikai vállalat év eleje óta a légi és tengeri szállítmányozás mellett rész- és komplett fuvarmegoldásokat (LTL/FTL), valamint kibővített logisztikai portfóliót is kínál. Lengyelország egyre fontosabbá válik az európai áruszállítás logisztikai központjaként.
Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc térsége új löketet kaphat logisztikai fejlesztések terén, amihez az orosz–ukrán háborús helyzet javulása járulhat hozzá érdemben, de a térségben várható úthálózat-fejlesztések és ipari beruházások szintén a fellendülést támogathatják.
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szakmai rendezvényén a logisztikai ágazat legfontosabb kihívásait és lehetőségeit ismertették a szakemberek. A konferencia összefoglalta a szektor tavalyi sikereit, és kijelölte a legfontosabb irányvonalait és terveit 2025-re.
Harmadik alkalommal adták át az Év Logisztikai Fejlesztése Díjat.
A Thermal Hotel Visegrádban rendez kétnapos konferenciát a Magyar Szállítmányozók Szövetsége. Február 28-áig kedvezménnyel regisztrálhat.
Eddig is működött a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai társaságnak kirendeltsége az észak-bajorországi városban, most ezt fejlesztették logisztikai központtá.
A logisztikai társaságok közelgő egyesülése egy olyan globális játékost hoz létre, amelynek a pro forma átbevétele meghaladja majd a negyven milliárd eurót, az alkalmazottainak száma pedig a 160 ezret, miközben DSV a 2024-re vonatkozó éves jelentésében a felvásárlás kiváló stratégiai lépésnek nevezi.
Az év első logisztikai eseményén valós idejű információk, innovatív és jövőbemutató megoldások ismerhetők meg, ahol nagyszerűen lehet a kapcsolati tőkét építeni, vagy a meglévőt elmélyíteni. Aki ott lesz, az a szakmát érintő és érdeklő aktuális témákról fog hallani újdonságokat, amikről tényleg szakértők, cégvezetők, döntéshozók beszélnek.
A logisztikai specialista összesen 26 új, egy és két tonna közötti teherbírású, három- és négykerekű targoncamodellel váltja fel meglévő elektromos targoncacsaládját. Az új targoncák ergonómiailag és teljesítményben is felülmúlják az elődöket.
Új gyorstöltőket vehetnek igénybe a toszkán buszok és százhúsz logisztikai telephely.