Nagyvasút
Széchenyi Alapok: kétmilliárd forint a vasúti árufuvarozás fejlesztésére
Új mozdonyok beszerzésére fordítja a vasúti árufuvarozásban közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező CER Csoport azt a 2,2 milliárd forint összegű tőkebefektetést, amelyben a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető vesz részt.
80a: lassan az állomásokkal, megállóhelyekkel is elkezdenek foglalkozni
Jó ütemben halad a munkavégzés a Rákos–Hatvan vonalszakaszon. A nyíltvonali szakaszokon végzett munkákat követően a hangsúly az állomási, megállóhelyi és pályamenti beavatkozásokon lesz.
Új megrendeléseket hozhat a vasúti árufuvarozásnak a jövőre induló állami támogatás
A következő öt évben összesen közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését.
Tervezhetik a 23-as vonal felújítását
A Ring Mérnöki Iroda 1,2 milliárd forintért készítheti el a Zalaegerszeg és Rédics közötti pálya megújításának terveit.
Kerékpárszállító-szakaszos kocsikat vett a RegioJet
A DB állományából vásárolt használt kocsik a fiumei és a kassai járatokon bukkannak fel hamarosan.
Új konténerfuvar Kína és Oroszország között
Nyár végére megújul a pálya a Nyugati és a Városligeti elágazás között
Az ütemezésnek megfelelően haladnak a munkálatok az 5,6 kilométeres szakaszon.
Újraéledő mellékvonalak, MÁV-tulajonú Volánbusz – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló július 13-ától július 19-éig.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások július 20-ától
A legfontosabb változás a Railjetek rövidülése: Kelenföld lesz a végállomásuk egész nyáron. Ez a pályafelújítás érinti a balatoni vonatokat is.
A Regiojet kilenc euróért elviszi Bécsbe
Alaposan a magyar és az osztrák államvasút árai alá ígér a cseh magánvasút július legvégén induló Budapest–Bécs járatával. A sárga vonatok naponta kétszer mennek majd Ausztriába, onnan pedig tovább Brno és Prága felé.
Támogatja a kormány az egyeskocsi-fuvarozás megújulását
A kormány friss döntése értelmében évente több milliárd forint juthat a vasúti árufuvarozás alappillérét jelentő szegmens megújítására.
Homolya Róbert: Egyszerűbbé és fenntarthatóbbá válik a közösségi közlekedés; a vasút lett a gerinc
Jelentős kilométerkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése, de hosszabb folyamat lesz az egységes jegyrendszer és a teljes tarifaközösség kialakítása a vasúti és a buszos közlekedésben.
Vasútüzem-optimalizálás teljesen automata üzemű tolatómozdonyokkal?
Ismét ütköztek vonatok Csehországban
Egy ember meghalt, harmincöten megsérültek. A hónapban eddig már öt komolyabb vasúti baleset történt az országban.